Repository index

Dolgozatom az imádkozás fontosságát mutatja be a 21. században. Hipotézisem az volt, hogy bár sokan nem vállalják nyíltan, mégis fontos az imádkozás az általam megvizsgált és megkérdezett emberek számára. A kérdőíves kutatásom igazolta a feltételezésem. A 21. század emberének - legyen az bármilyen vallású, nemű vagy korú - igen is fontos az imádkozás elsősorban az Istennel való kapcsolat megtartása miatt. Arra törekedtem, hogy az imádkozásról vallott személyes felfogásokat összegyűjtsem, leírjam és összegezzem, hogy a dolgozat központi kérdésére minél pontosabb választ tudjak adni.

A dolgozatom bemutatja a narratív prédikáció mint igehirdetési műfaj és a bibliai elbeszélések közötti összefüggéseket. A kiindulópont a szöveg és annak értelmezési lehetőségeinek a vizsgálata, amelyben fontos szempont a hallgatóság értelmezését befolyásoló tényezők figyelembevétele. Ez a szempont indokolttá tette a hallgatóság társadalmi és kulturális kontextusának a feltérképezését. A társadalmi identitás szempontjából az erdélyi emberek kulturális antropológiai meghatározottságát is figyelembe vettem és ezen a ponton mutattam be a narratív paradigmát és a narratív prédikációt is. A második fejezet a különböző műfajhoz tartozó biblia szövegeket tanulmányozza: a zsoltárok, a példabeszédek, az elbeszélések, a példázatok és a levelek kerültek a vizsgálat középpontjába. A felsorolt műfajokhoz tartozó bibliai szövegeket a retorikai funkciójuk, az irodalmi eszközeik, illetve az üzenet hatásának a megvalósíthatósága alapján vizsgáltam meg.

Nekem, igehirdetőnek, Istennek ezt az üzenetét kell tolmácsolnom. Nekem is, megszólítottnak kell lennem. Mindig azt kell továbbadnom, amit Isten mond. Hogyan hallhatom meg és hogyan adhatom át? Erre keressük a választ.

Az emberek közötti kommunikáció leggyakrabban egy történés elbeszélése, ritkán kommunikálunk definíciókkal; a fogalmakat legtöbbször cselekménysorozatba szőjük, amiből aztán egy kerek egész kerekedik ki. A prédikációnak is ugyanerre a kerek teljességre kell törekednie. A mindennapi életünk alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Minden, ami velünk történik, az egy történésbe foglalható. Így hagyományozódtak át a bibliai írások is, előbb szóbeli módon. Igehirdetőkként mi ugyanebben, az üdvtörténetet továbbadó áthagyományozás folyamatában találjuk magunkat. Ha akkoriban az üdvtörténetet – amint azt neve is mutatja – történeti formában továbbították, akkor talán érdemes lenne az atyák módszereit közelebbről is szemügyre venni. Nem célunk itt a historizmust vagy a magyarázó argumentatív teológiát bírálni, még kevésbé annak létjogosultságát és hatástörténeti jelentőségét kétségbe vonni.

Mindennapi életünk, kultúránk, történelmünk, a magunkról való gondolkodás, az önreflexió alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Mi emberek narratívában képzeljük el saját világunkat, életünket, és identitásunkat. A múltunkra való visszatekintés, a jelen és a jövőkép értelmezése, az időiség struktúrája egyértelműen történetszerű létmegértéshez vezet minket. Nagy ereje van a történeteknek, talán az egyik olyan hatalom, amit az idő vasfoga nem kezdett ki. A narratíva egy olyan eszköz, ami minden kultúrában és minden generációban érvényesülni tud. Azonban a narratív gondolkodás már túlnőtt az egyszerű történetek értelmezésén és
rendszerezésén.

Dolgozatom a vasárnap délelőtti homíliás istentiszteleti imádságok sajátosságait elemzi, illetve elvi és történeti bemutatására törekszik egy egyházmegyére fókuszálva, jelen esetben a nagybányai egyházmegye istentiszteleti alkalmaikor elmondott és feljegyzett imádságaira.

A 20. század gyakorlati teológiai szakirodalma nagyon keveset foglalkozott az euchológiával és azon belül a bűnvalló imádsággal. Pedig mind istentiszteleti, mind magán imádságaink fontos szerepet játszanak az Istennel való kapcsolatunk ápolásában, különösen a bűnvalló imádság.

A dolgozat írása közben igyekeztünk minden lehetőségünkben álló forrásmunka felderítésére. Kutatásunk során főként az ágendás könyvekben és a liturgika könyvekben tájékozódtunk, de a múlt században írt euchetikai, liturgikai tanulmányokban is. Mintegy megrökönyödve vettük tudomásul, hogy egyházunk elöljárói, tanítói számtalanszor nyilatkoztak az igehirdetés korszerűségéről, a homiletika kihívásairól, de kevés szó esett az imádságról. Azt tapasztaltuk, hogy kevés írott nyoma maradt annak, hogy a nemzedékek hogyan imádkoztak a szószékeken. Pedig bizonnyal voltak nemcsak nagy igehirdetőink, de nagy imádkozó őseink is. Talán ez a gondolat is hozzásegített ahhoz, hogy a gyülekezeti imádság kérdésével foglalkozzak.

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról. A dolgozat egy próbálkozás arra nézve, hogy a medertelennek tűnő elemeket hogyan lehet olyan keretek közé tenni, amelyek megadják azt a szabadságot a híveknek, hogy belemélyülhessenek az imádkozás folyamatába. Ennek az lehet a hosszútávú célja, hogy az imádkozás is olyan átéléssé válhasson, amilyenről Ezékiel számol be akkor, amikor életre kelnek körülötte a száraz csontok.

A prédikálás művészete a mindenkori teológusok kihívása. Isten Lelke vezérli a lelkipásztorokat a szolgálat végzésében, de annak az időtálló és a jelen kor generálta nehézségeivel szakmai szempontjából is vitathatatlanul szembe kell nézni. A szöveg hermeneutikai tulajdonságain keresztül, illetve a 21. század embere által támasztott elvárásokat figyelembe véve, megmutatkozik a paradigmaváltás szükségessége. Ezen szempontok tárgyalása után, a dolgozatom középpontjában a narratív prédikálást, mint az újítás kieszközlésének egyik alternatíváját állítottam. Bemutatom a módszer kialakulását, lényegi koncepcióját, annak reform jellegű hatásait. A prédikáció elbeszélésszerűsége alapjaiban változtatja meg annak struktúráját és a passzív hallgatói pozícióból kimozdítva, egy cselekmény részeseként határozza meg a gyülekezetet. Tárgyalásra kerülnek továbbá a bibliai történetek műfaji sajátosságai, azoknak narratív jellege.