Repository index
Publication › Ősz Sándor Előd › 2021 › Pages: 541--556Az elmúlt években az erdélyi református és unitárius gyökerű gyűjtemények-ben vizsgáltuk tizenöt, a 16. században élő protestáns teológus, ún. „reformátor” 1601 előtt megjelent, teológiai tárgyú munkáit. A possessorbejegyzések és széljegyzetek segítségével próbáltuk megállapítani, hogy a kötetek mikor kerültek Magyarországra, illetve hungarus-tulajdonos kezébe, azután kik adták-vették, olvasták, használták őket. A mennyiségi vizsgálat segít válaszolni arra a kérdésre is, hogy mely európai teológusok hatottak a hazai reformációra, felekezetképződésre, illetve mely nyugati tudósok teológiai látása határozta meg az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi életét és tanítását.
Publication › Fekete Károly › 2011 › 104 › 5 › Pages: 480--487Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.
Publication › Bódiss Tamás › 2011 › 104 › 5 › Pages: 488--496Az 1636-os Öreg Graduál vitathatatlanul a magyar református egyházi éneklés csúcspontját jelenti. A köztudat azonban teljesen másképp látja ezt. Az Öreg graduál kutatásával kapcsolatos eredmények jó része az utóbbi 20 évben született, így korábban természetesen nem lehetett ismert az a rengeteg adat sem, melyek a graduál 17–18. századi, sőt – jórészt Kurta Józsefnek köszönhetően – 19. századi használatát is bizonyítják. Az utóbbi évtizedek felfedezései nyilvánvalóvá tették, hogy e liturgikus könyvnek kulcsszerepe volt a szertartási énekek továbbterjedésében, használatában és továbbélésében.Jogos azonban a mai egyházzenész, kántor vagy lelkipásztor kérdése: jelenthet-e az Öreg graduál megismerése és feltámasztása a mai egyházi énekgyakorlat számára is előrelépést?
Publication › Rezi Elek, Adorjáni Dezső Zoltán, Sógor Csaba, Kiss Jenő, Benkő Timea › 2011 › 104 › 4 › Pages: 351--355Rektori köszöntés - Rezi Elek, a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Védnöki beszédek - Adorjáni Dezső-Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke; Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, RMDSZ és ENP Képviselőcsoport. Témafelvezetés - Benkő Tímea és Kiss Jenő a Kolozsvári Protestáns Teológia tanárai