Repository index

A jézusi erkölcs kompromisszummentessége elutasítja mind az önző, önfenntartó impulzusokat, mind pedig azt az ösztönös önvédelmet, amely másokkal szembeni agresszióval hoz létre különböző egyéni és politikai felépítményeket. Ezen a ponton feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mennyire alapozhatjuk a jézusi tanításra keresztyén kultúránk politikai eszközök útján történő védelmét? Nyilvánvaló, hogy lelki és társadalmi nyugalmunk szempontjából egy keresztyén alapokon álló nemzetpolitika értéke felbecsülhetetlen számunkra. Ennek ellenére, nagyon óvatosan kell a keresztyén minősítést használnunk az önkonzerválás folyamatában, hiszen Jézus etikai tanítása éppen a földi biztonságtól és komfortzónánktól próbál bennünket elmozdítani. Ebben a gyakorlatban pedig számítanunk kell a kötődéseink elszakadásával és hagyományaink szétmorzsolódásával is…

A reformkorban Magyarország számos iskolájára jellemző volt az, hogy egy-egy tanév önképzőköri munkáját a diákok felnőttek bevonásával kötetbe tömörítették, és nyomtatott formában közzétették. Ez a fajta olvasóközönség-kialakítási szándék foglalkoztatta a nagyenyedi diákokat is. Dolgozatomban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reformkori önképzőkörének irodalmi termését elemzem. Virágkosár címmel három diák-önképzőköri gyűjtemény jelent meg az 1835, 1836 és 1837-es tanévekben. A kötetek szemléletváltás eredményeként jöhettek létre: megjelenésüket a felvilágosodás korabeli iskolareform, illetve olyan pedagógusok munkássága készítette elő, akik az anyanyelvhasználatot támogatták.

Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.

Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.

Közismert, hogy a keresztyén teológiában a társadalometikai kérdések iránti érdeklődés a 21. század első évtizedében élénkült meg. Ez azzal magyarázható, hogy a társadalomban élő teológia és egyház nem maradhat néma a változó társadalomban jelentkező problémákat illetőleg. Ezeknek sokasága közül tanulmányomban a globalizáció társadalometikai vetületeivel és vonzásköreivel foglalkozom.

Református egyházunkban ma számos kérdés vár feleletre, s ezeket szervezetten, irányítottan is közérdekűvé kell tenni. Ilyen a konfirmáció is, amelyről ez év februárjában volt szó a Székelyudvarhelyen tartott kollokviumon, s ilyen a mai és a holnapi egyházkerületi alkalom is. A cél az, hogy innen a kérdések elkerüljenek az egyházmegyékhez, a gyülekezetekhez és főleg, hogy minél több lelkipásztor és nem lelkészi egyháztag közös gondjainkat személyesen vállalja, azokról gondolkozzék, vitatkozzon, arra nézve javasoljon.

Kálvin János társadalometikájának sorsfordító gyökerei öt szemszögből vizsgálja, hogy miképpen láttatta Kálvin Isten Igéjét. Először is saját korunkban és helyünkön képessé kell válnunk arra, hogy élni tudjunk a bibliai hit átalakító erejével. Másodszor Isten Igéje értékes önismerettel ajándékoz meg hivatásunkat és korlátainkat illetően. Harmadszor fel kell ismernünk Isten parancsolatainak velünk szemben támasztott igényét. Negyedszer Isten Igéjének holisztikus értelmezése révén nem fogadjuk el az élet széthullását okozó szekularizálódást, amely lerombolja lelki és etikai identitásunkat. Végül mindezt nagyon figyelmesen és óvatosan kell alkalmazni minden történelmi helyzetben és időben, újból és újból meglátva a különbséget a régi formák puszta utánzása és az életformáló szabályok szerinti élet előrehaladása között.

Míg a történelmi Magyarország területén az emberek többnyire beleszületnek az egyházba öröklődés, szülői hagyomány folytán, addig az idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai – minden köteléktől felszabadulva – vagy csatlakoznak egy egyházi közösséghez, vagy nem. Már nem köti őket a lelki környezet, a megtartó és fenntartó egyház ereje úgy, hogy ne térhetnének ki előle. A nagy szabadságban megszűnik a hazai népegyház jelleg. Csak azok csatlakoznak általában egy vallásos közösséghez, akik hitüket bátran megvallják, és bizonyságtevőkké válnak. Az ilyen egyházat hívjuk hitvalló egyháznak.