Repository index

Az idén száz éve, 1916. április 8-án született Nagy István ahhoz az erdélyi lelkipásztor-generációhoz tartozott, amely a két világháború közötti ébredési mozgalom bibliaköreinek, illetve az 1921-ben megalakult Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) tavaszi és nyári konferenciáinak bibliás, hitvallásos és építő légkörében nevelkedett.

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

Die äußere Erneuerungsabsicht und die äußeren, erneuernden Kräfte muss sich mit unserem inneren Erneuerungsanspruch treffen. Es reicht heute nicht festzustellen, dass der geschichtliche Protestantismus an einer Relevanz und Identitätskrise leide und in Agonie verfallen sei, und dann darüber zu sprechen, was das bedeute. Nein, wir müssen aufbrechen in Richtung Erneuerung, in Richtung konkrete Reformation.

Amerikában az ottani nagy protestáns egyházak, a methodista, baptista, református, lutheránus és anglikán egyházak köréből indult ki.

Ebben a dolgozatban Fil 2,6–11 Krisztus-himnusz etikai vonatkozásait vizsgálom a közvetlen szövegkörnyezet összefüggésében. Mivel a himnusz Krisztus útját foglalja össze a preegzisztenciától a kereszten való teljes megaláztatásig, majd a mindenek fölé való felmagasztaltatásig, az újszövetségi tudományt mind a mai napig intenzíven foglalkoztatja a következő kérdés: vajon Pál valóban példaként állított a gyülekezet elé Krisztust, és ha igen, milyen értelemben? Vagy másképpen kell értelmeznünk a himnusz és a közvetlen szövegkörnyezet kapcsolatát? A dolgozatban amellett érvelek, hogy a himnusznak konkrét etikai vonatkozási vannak. Az etikai értelmezési vonalat követve megállapítom, hogy a felvezető vers Krisztus indulatára, akaratára utal, s ebben az értelemben valóban példaként állítja a gyülekezet elé Krisztus magatartását: alázatát és engedelmességét. Végül a szövegkörnyezet és a himnusz közvetlen kapcsolódására irányítom ismét a figyelmet.