Repository index

A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.

This paper is an expanded and somewhat more elaborated version of an earlier study in which I tried to give a general overview on the word-usage concerning the passion of Jesus Christ in the early Christian creeds. The purpose of this short paper is in part to give a comparative presentation of the sufferings of Lord Jesus Christ in the Western Creeds, and in part I also try to define the role of mentioning the name of Pontius Pilatus in them.

Pál apostol a megváltott ember új életéről vallott nézeteit a Róm 6,1–23-ban fejti ki részletesen. A gonddal megrajzolt képet tovább árnyalja a 8,1–13-ban,1 ahol a Szentlélek munkája felől világítja meg az új élet lényeges vetületeit. Ebből a szempontból a 8,9–11 a szakasz legfontosabb tartalmi egysége.

A Szentírás egész sor szóval írja körül az ember lényegét, illetve jellemzi annak természetét, és ezek a kifejezések egyaránt beszélnek az emberi élet anyagi és anyagtalan hordozóiról. Az ószövetségi fogalmak vizsgálata rendjén főként Hans Walter Wolff és Molnár János, illetve Eszenyeiné Széles Mária kutatási eredményeire, illetve a szótárakra és a konkordanciákra támaszkodunk. Az Újszövetség antropológiai fogalmainak elemzése időigényesebb és nagyobb feladat, ugyanis számolnunk kell azzal, hogy a görög nyelvet használó újszövetségi szentíróknak figyelembe kellett venniük a görög nyelv LXX-ból is ismert filozófiai-antropológiai fogalmait, miközben ők minden valószínűség szerint és többnyire arámul vagy héberül gondolkoztak. Következésképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a görög nyelven írott sorok mögött rejlő ószövetségi sémi hátteret.

Minden tudományág művelőjének kiválóan kell ismernie tudománya tárgyát, és ez a követelmény az emberrel foglalkozó tudományok esetében is fennáll. Így például a jó orvosnak nem elég csupán a beteg fiziológiai panaszaival foglalkoznia, hiszen akkor csak a tüneteket kezeli, hanem a teljes embert kell szem előtt tartania. A jó pszichológusnak is hasonlóképpen kell cselekednie, ha érdemben akar foglalkozni az ember úgynevezett lelki világának gondozásával. Az említett követelmény fokozottan igaz a teológiára is. Ugyanis a teológiai tudománynak az ember is tárgya. Amikor azonban úgy beszélünk a teológiáról, mint amely az emberrel is foglalkozik, világosan kell látnunk néhány dolgot.

A tanulmány záró részében a reformáció korszakából (Erasmus, Calvin, Bullinger, II. Helvét Hitvallás, Heidelbergi Káté, Szegedi Kis István) a legfontosabb dichotómikus és trichotomikus antropológiai modellek állnak, és a 20. századi antropológiai szemlélet szintézise a század teológiája (Karl Barth, Wolfhart Pannenberg, Cullmann Oscar, Sebestyén Jenő, Török István, Gaál Botond és mások). A történeti bemutatásra vonatkozó következtetést az antropológiai vizsgálatok eredményeinek más teológiai területekre való alkalmazására vonatkozó lehetőségek vizsgálata követte.

A Szentírás viszonylag gyakran beszél a halálról, a halottak állapotáról az alvás képével. Mi több, valahányszor az Újszövetség kifejezetten a Krisztusban hívők vagy az ószövetségi kegyesek haláláról beszél, következetesen az alvás képét használja. Ez a kép viszont nem használatos a kívülállókkal vagy a súlyosan vétkező, „halálos” bűnt elkövető hívőkkel kapcsolatban. Kálvin is megjegyezte, hogy az aludni ige általánosan használt kép ott, ahol a Szentírás a halálról beszél, ő maga azonban kissé idegenkedett a kifejezéstől, mivel az a korban „terhelt” volt, ugyanis az anabaptisták számára éppen az aludni ige ilyen bibliai használata jelentette az egyik érvet arra nézve, hogy a lélek öntudatlan állapotban marad a feltámadásig, azaz a halál pillanatában gyakorlatilag a testtel együtt elpusztul.

In this short paper I would like to provide a comparative analysis of the passages concerning the passion of the Lord Jesus Christ of the Early Christian confessions (among them the Apostolic Creed1 as well), because these passages are frequently the source of theological misunderstanding and debates. The main question which urged me to do this research had occurred in relation with the Apostolic Creed. How do we say correctly: ‘I believe in Jesus Christ, His only Son, our Lord: Who was conceived of the Holy Spirit, born of the Virgin Mary, suffered under Pontius Pilate, was crucified, died, and was buried; He descended into hell…’ or ‘I believe in Jesus Christ, His only Son, our Lord: Who was conceived of the Holy Spirit, born of the Virgin Mary, suffered, under Pontius Pilate He was crucified, died, and was buried; He descended into hell…’? I shall try to answer this question by analysing the relevant passages of the creeds which were composed in the first six centuries.