Repository index

Minden jel arra utal, hogy a vallásos gyökerek ellenére az európai emlékezetkultúra és emlékezetpolitika modelljei jól érvényesülnek az intézményes vallás nélkül is, sőt a zsidó-keresztyén vallási és a szekuláris emlékezés különbségein túl ez az emlékezetkultúra megteremti a saját vallási dimenzióit.

Alister E. McGrath oxfordi teológiatörténész ezt írta a Kálvin című monográfiájában: „Kálvinról beszélni annyi, mint Genfről beszélni. Kálvin és Genf egymást alakította, az ember és választott városának kapcsolata a történelem egyik legnagyszerűbb szimbiózisa.” Kálvinról beszélni gyakran annyit tesz, mint Genfről és a Szentháromság dogmáját tagadó Szervét Mihály kivégzéséről beszélni. Ugyanis ha a reformátor egyház- és társadalomformáló szolgálatát feltáró tanulmányokat és monográfiákat olvassuk, világossá válik, hogy bár Kálvin törekvései elsősorban a genfi polgárság erkölcsi életének megújítására irányultak, mégis a Konzisztóriumban betöltött szerepe korának egyik legellentmondásosabb személyiségévé tette. Szervét Mihály híressé vált pere, majd kivégzése (1553. október 27.) pedig csak olaj volt a tűzre.

Kétségtelen, hogy a Kálvin a népi tudatban című felmérés alapján egy olyan reformátor képe bontakozott ki, aki Genfben az Ige, az imádság, valamint az egyházfegyelem segítségével és nagy érzékenységgel fordult a protestáns gyülekezet gondjaihoz. A 19. században azonban korántsem volt megfigyelhető a reformátor személyének effajta egységesen pozitív megítélése. Ugyanis a 19.

Ez a református alkotás egy genfi zsoltár dallamára énekelhető bibliai könyv, amely a bibliai históriák hagyományát folytatja. Nem szövegversnek készült, tudniillik hajdan minden rímes és strófikus verset énekeltek. A mai érdeklődő itt könnyen olvasható formában kapja az éneket a legszükségesebb magyarázatokkal, tehát nem betű szerinti, azaz nem kritikai szövegkiadás gyanánt. A kéziratban nincsenek írásjelek, az ötvenhét versszakból csupán az utolsó végén találunk pontot, illetve előbb egyszer-egyszer, viszont ezekben az esetekben az író vagy verselő azzal a céllal teszi ki őket a kézirat jobb oldali margóján, hogy a bibliai fejezet verseire utaljon; és mindig sorvégi pont jelzi azt, amikor a bibliai vers sorszáma következik.

Harminc évvel ezelőtt hunyt el Imre Lajos, egyházi életünk kiemelkedő személyisége.
Imre Lajos lelkipásztori, professzori, teológiai, missziói és egyéb tevékenységét a mindenekfölött álló engedelmes szolgálat és az imádkozás foglalta össze; mert meg volt győződve afelől, hogy nem az a döntő, hogy Krisztusról beszéljünk másoknak, hanem az, hogy Krisztusnak beszéljünk másokról.

Kecskeméthy István száznegyven éve, 1864. január 31-én született Pakson. Harmincegy éves korában, 1895-ben került Kolozsvárra és lett a Református Teológiai Fakultás ószövetséges professzora.

Harminc éve, 1974. szeptember 9-én bomlott el földi sátorháza és találta meg mennyei, örökkévaló házát intézetünk ószövetséges professzora, dr. Nagy András. A hányatott sorsú (katonaság a fronton, meghurcoltatás, kényszernyugdíjazás) tudósra, életpéldájával is nevelőre, nemzedékek lelki atyjára emlékezünk a jelen kis írástöredékkel.

Jusztinosz művei kapcsán számos kérdésben érdemes lenne elmélyülni, mind dogmatörténeti, mind szociáletikai vonatkozásban, azonban dolgozatomban mégis csak életére, műveinek ismertetésére, valamint Jusztinosznak a vallásokhoz, valamint a filozófiához való viszonyát vizsgálom meg. Ez sem kevés, ha Jusztinoszról van szó.

A tanulmányozás során számtalanszor megdöbbentem, amikor kiábrándító, elcsüggesztő, hol pedig életfontosságú és meghatározó dogmatörténeti fordulópontok, események olvasója lehettem; de most már bátran kijelenthetem, hogy Kelet császárnőjének személyében nagy kincsre bukkantam. Laikus szemmel nézve az V. század valláspolitikai eseményei átláthatatlanok, szövevényesek, intrikáktól túlfűtöttek, de a részletes vizsgálat során fény derülhet az „érthetetlen” események okaira, s így az indítékok ismeretében követhetővé válnak az eseményszálak, ezáltal nemcsak érdekes és fontos információk birtokosává válhat a figyelmes olvasó, hanem mély titkok rejtelmeibe is betekintést nyerhet.

Úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit az Apostolok Cselekedetei elején olvasottak, illetve a többi újszövetségi iratokban található ősgyülekezetről szóló híradások nem csupán csodálatra indítanak, hanem mély vágyat is keltenek bennem a felől, hogy mai gyülekezeteinkben ugyanaz a lelkesedés, buzgóság, Isten megismerése utáni vágy legyen jelen, mint az első gyülekezet életében volt.

A Júdás evangéliuma megjelenését olyan szenzációs visszhangok övezték, melyek azt sugalták, hogy a megtalált evangélium, amely minden bizonnyal azonosítható azzal az irattal, amit Irenaeus Kr. u. 180 körül említett, hitelesebb beszámolót nyújt a történeti Jézus és Júdás kapcsolatáról, mint a Szentírásban található evangéliumok: Júdás valójában nem áruló. Továbbá olyan hangok is felszólaltak, amelyek azt sugalták, hogy a Tchacos – kódex Júdás evangéliuma olyan jelentőséggel bír, amely arra kényszeríti a keresztyén egyházakat, hogy a kétezer éven keresztül elmarasztalt Iskarióti Júdás alakját és szerepét átértelmezze.

Szakdolgozatom témája az I-II. századi őskeresztyén istentisztelet főbb vonásainak bemutatása és vizsgálata különös tekintettel a liturgiai elemekre. Célom az, hogy bemutassam az eltérő gyökerű keresztyén gyülekezetek lelki életét, és istentiszteletének kialakulását, fejlődését. Ennek érdekében nyomon követem a keresztyén istentiszteletet az első pünkösdtől az apostoli atyák korának végéig, azaz a II. század második feléig. A címben jelzett témához kapcsolódó területek közül főleg az igehirdetésre és az úrvacsorára összpontosítok.