Repository index

Philónnál a próféták, prófécia szavak jelentéstartalmát nem választhatjuk el az inspiráltság kérdésétől. Művei alapján egyértelmű ugyanis, hogy gondolkodásában ez ugyanazt az Isten kijelentését közvetítő állapotot jelöli. Az inspiráltság, eksztázis legmagasabb formája a prófétálás, amikor az ember többé nem ura saját értelmének, hanem Isten kisajátítja magának az embert és a Lélek használja hangképző szerveit. Ebből adódóan Philón szóválasztása a prófétálás jelenségére vonatkozóan alapvetően a nem bibliai görög nyelvből származik.

In Jeremiah 28, there is a dispute between the prophets Jeremiah and Hananiah over the (il)legitimacy of prophecies of salvation concerning Judah and prophecies of judgement regarding Babylon. On the eve of Jerusalem’s fall to the Babylonians, the prophet Jeremiah, who proclaims judgement on Judah at the hands of Babylon, appears to be the true, genuine, canonical voice of God. While this text does not preclude the eventual authenticity of prophecies of salvation in the event that they are proven valid by being fulfilled, it nevertheless is rather strange that the book of Jeremiah ends with a collection of prophecies against the Chaldaeans. The anti-Babylonian statements in Jeremiah 50-51 are ascribed to the very same prophet who had once dismissed Hananiah for uttering similarly worded – and presumably uninspired – invectives before the people of Jerusalem.

Erasmus egy évvel a reformáció beindulása előtt, 1516-ban jelentette meg az általa lefordított Újszövetséget, amelyet ő Novum Instrumentumnak, nevezett. A fordítás előszavában, a Paraclesis traktátusban már hangsúlyozta, hogy minden embernek, tehát a laikusoknak is olvasniuk kell Szentírást. Műveiben gyakran kritizálta a papságot és a kiüresedett rítusokat, a belső, mélyebb kegyesség buzdította olvasóit.

A név szláv eredetű, bányái viszont az ókorig nyúlnak vissza. Egyesek szerint a rómaiak
Centum Putei vagy Caput Bubali névvel illették. Komolyabb bányászat csak a törököknek a Temesi Bánságból való kiűzetése után kezdődött, mikor Mercy Florimund Tirolból és Csehországból telepített ide bányászokat. Ennek nyomán a település oly gyorsan fejlődött, hogy 1927-ben már Krassó vármegye fővárosa lett.