Repository index
Publication › Lőrinczi Petra › 2024 › 117 › 3 › Pages: 252--277Ez a dolgozat a koreai buddhizmus rövid bevezetését kísérli meg reflektálva a vallási és filozófiai hagyományok viszonyára a Koreai-félszigeten a 19. század során megjelenő protestáns keresztyénséggel. Elsőként a buddhizmus kerül tárgyalása annak főbb vonatkozásaival. Kitérek a téma magyar, koreai és más nemzetközi kutatóinak rövid ismertetésére. Igyekszem ismertetni azokat a pontokat, melyeken keresztül a buddhizmus és a protestáns keresztyénség viszonyának kérdése feltárható.
Publication › Lőrinczi Petra › 2023 › 116 › 6 › Pages: 582--608A dolgozat főként a bővölködés teológiájának kérdését tárgyalja, ugyanis a vallási dimenzió kérdésében talán ez tekinthető a legjelentősebb kérdéskörnek a Yoidói Teljes Evangéliumi Egyház (Yoido Full Gospel Church – YFGC) történetét és szerepét illetően a dél-koreai vallási színtéren. Ezért a tanulmány először Kate Bowler kanadai származású, protestáns teológiai hátterű kutató Blessed: A History of the American Prosperity Gospel című könyvét használva vezérfonálként igyekszik feltárni a bővölködés-teológia történetét és sajátosságait, és a szellemtörténeti, teológiatörténeti és társadalomtörténeti megközelítéseket figyelembevételével mutatja be a bővölködés-teológia létrejöttének észak-amerikai kontextusát. Ezt követően feltérképezi, hogy milyen utakon jutott el ez a teológiai irányzat Dél-Korea protestáns keresztyén közösségeihez.
Pró és kontra a szürke zónában. A szinkretizmus fogalma és kérdésköre a dél-koreai protestáns karizmatikus mozgalmak és a sámánisztikus hagyományok közötti kapcsolat szemszögéből
Publication › Lőrinczi Petra › 2022 › 115 › 2 › Pages: 136--172Ez a dolgozat a nem-nyugati keresztyénség jellegzetességeinek leírása során felmerülő fogalmakat tisztázza. A koreai protestáns keresztyénség sikerességének vizsgálatához – a történeti, társadalmi és politikai kontextus figyelembevétele mellett – mindenképpen szükséges a vallási-kulturális dimenzió vizsgálata is. A dolgozat arra az általános jelenségre igyekezik felhívni a figyelmet, hogy a koreai protestáns keresztyénség, közelebbről a Yoidói Teljes Evangélium Gyülekezet és a korábbi, őshonos koreai vallások kapcsolatának kutatását a tudományos nézőpont (vallástudomány-teológia), az adott fogalmak értelmezése és a személyes vallási beállítottság is befolyásolja.
Publication › Kolumbán Vilmos József › 2021 › Pages: 785--812Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.
Publication › Kurta József Tibor › 2015 › 1 › Pages: 245--252A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns gyakorlati teológia irodalmának bibliográfiai anyagát összesíti. A közlésre kerülő bibliográfia jelzésértékűnek is tekinthető jellemvonást mutat.
Publication › Balogh Csaba › 2015 › 1 › Pages: 231--243A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns biblikus irodalom bibliográfiai anyagát összesíti egy rövid bevezetéssel.
Publication › Kozma Zsolt › 2015 › Pages: 978A repertórium magában foglalja a 105 évfolyam 18 449 közleményét, függetlenül attól, hogy milyen tartalmúak és milyen terjedelműek. Kivételt képeznek a hivatalos közlemények (körlevelek, pályázatok) és az egészen rövid, jelentéktelen hírek. Az anyagot tartalmi csoportok szerint osztottam be. Sorrendben: a teológiai tudományok szakcsoportjai, majd a teológiai, egyházi érdekeltségű közlemények szerint, egészen az irodalmi és képzőművészeti cikkekig. Ezek a főcímek és az utánuk következő kisebb tartalmi egységek alatt találhatók.
Nagy Péter, a tudós tanár, irodalmár, egyházát újjászervező püspök. Születése kétszázadik évfordulójára
Publication › Gaal György › 2019 › 112 › 3 › Pages: 284--308Az 1819. április 22-én született ifj. Nagy Péter pályája jól példázza, hogy egy céhes környezetből induló városi fiú miként juthatott el az egyházi hierarchia minden lépcsőfokát bejárva a legmagasabbig, a püspöki székig. Halálakor a Protestáns Közlöny ezt állapította meg róla: „Kolozsvár város gyermeke volt a bölcsőtől a koporsóig”. De mekkora utat járt be e 65 év alatt!
Publication › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 166--181Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.
Publication › Kozma Zsolt › 2008 › Pages: 279Ez a bibliográfiai munka azokat a magyar nyelvű protestáns bibliai teológiai jellegű közleményeket tartalmazza, amelyek önálló könyvként, gyűjteményes kötetek tanulmányaiként, vagy időszaki kiadványokban nyomtatásban megjelentek.