Repository index

A tanulmány Pál apostol emberi oldalát vizsgálja: lelki alkatát, társas interakciókban megmutatkozó személyiségjegyeit. Elemezve a megtérésével végbement változásokat arra juthatunk, hogy valójában nem más emberré vált, hanem igazi teremtett egyénisége bontakozott ki Isten szolgálatában. Pál apostol életmódjára egyfajta gyakorlati tanításként tekinthetünk, amely által követendő mintát ad elénk. Missziós útjainak kronológiáját követve röviden áttekintjük az apostol kapcsolati hálójának dinamikáját: megemlítve be- és kilépő társakat, nagy intenzitású és mérsékelt kötődéseket. A csoportlélektan kutatási eredményeire támaszkodva vizsgáljuk meg a körülötte formálódó missziós munkacsoportok jellemzőit, amelyek tükrözik a hatékony csoportműködésre vonatkozó legfrissebb ajánlásokat.

I invite the reader to take a journey into the theological world of two little treatises written by one of the most interesting ecclesiastical figures of the fifth century coming from the Antiochene tradition: Theodoret, Bishop of Cyrus.

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöltük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, ebben a, utolsó, III. részben özvegyi éveivel foglalkoztunk. Férje halála után Teleki Anna Enyedre költözött. ahol otthona, a „Burg” nemcsak a család, hanem a kulturális és politikai élet egyik központja lett. Rendezte Bolyai Farkas anyagi támogatását. Fiai és vejei az unió ügyében és a szabadságharc alatt országos jelentőségű szerepet játszottak. Enyedről a móc támadás miatt el kellett menekülniük, a szabadságharc után Tiszaroffon és Érmihályfalván bujdosott a család. Itt kapta meg Bolyai Farkasnak az eseményeket értékelő levelét. Kolozsvárra hazatérve halt meg 1851-ben. Élete, erkölcsi példája bibliai mértékkel mérve is tiszteletet érdemel.

Erdélyi felekezeti tanintézetekben a 19. század első felében válnak ki a polihisztor tanárok közül azok, akik már inkább a reál-természettudományi tárgyakra szakosodnak. Ők a külföldi tanulmányútjuk alatt is a nyugati egyetemeken ilyen irányú előadásokat hallgattak, esetleg orvosi diplomát szereztek. Kolozsvárt három rangos tanintézetben is folyt matematikaoktatás. A Református Kollégiumban Méhes György és fia, Sámuel a kor színvonalán tanítottak. Az Unitárius Kollégiumban nem kisebb tudós, mint Brassai Sámuel adta elő a matematikát. Ő azonban a matematikának inkább csak tanára volt tudományos eredményeket más szakterületeken ért el. Így Erdély első két nagy matematikusát nem Kolozsvár valamelyik tanintézete, hanem a marosvásárhelyi Református Kollégium adta Erdélynek. De hogy pályájuk elindulhatott, abban Kolozsvárnak is szerep jutott.

A címünkben megjelölt két szó ritkán kerül ilyen közel egymás mellé a szakirodalomban. Ez a dolgozat lényegében arra irányul, hogy feltárja és bemutassa. mi a jelentősége e két fogalom összekapcsolódásának, tehát arról szól, hogy a csoportdinamikai tapasztalatokat miként lehet alkalmazni a gyülekezetépítés kontextusában.

Paul Tillich újraértelmezte a kereszténységet a korreláció módszerének megfelelően. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ezzel a gigantikus vállalkozással valóban sikerült-e megőrizni a kereszténységet eredeti formájában. Megpróbálom bebizonyítani, hogy a hagyományos és a Tillichi teológia között jelentős eltérés tapasztalható, különösen a történeti Jézus kérdésével, az ontológiai fogalmak és az "inkarnáció" használatával kapcsolatban.

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.