Repository index

Újszövetségi kutatóként a szerző olyan kérdéseket taglal az alábbi tanulmányban, melyek alapvetően meghatározzák egy teológiai felfogás irányát. Ezek a következők: Miben látta Tavaszy Sándor a teológia feladatát? Hogyan határozta meg a rendszeres teológia és a bibliai teológia kapcsolatát? Milyen írásmagyarázati elveket vallott? Milyen alapállása volt a hit és a történet kérdésében? Valamennyi problémafelvetés tárgyalási szempontjára nézve érvényes a kutatott gondolkodó megállapítása, miszerint fontos Jézus történeti vonatkozásainak a megismerése, „de ez a megismerés csak akkor éri el célját, ha hittel és hódolattal áll meg Krisztus istensége előtt, mert az ő személyének jelentése túl van a históriai megismerés határán.”

Pauszaniasznál olvashatjuk a Görögország leírása című művében, hogy Hellászban sok bámulatra méltó dolgot lehet látni, és sok csodáról lehet hallani. Ebben a tanulmányban mi most e sok csodát vizsgáljuk meg. Mondanunk sem kell, hogy nem vállalkozhatunk arra, hogy a görög (és római) világ minden csodájára vagy inkább minden típusú csodájára kitérünk. Elsősorban nem is annyira terjedelmi okok miatt, hanem azért, mert nem minden csodatípus tartozik érdeklődési körünkbe.

A könyörülő Úrról festett portré meghatározó vonása Máté Jézusról szóló beszámolójának. A Mt 8,1–15 éppen ezt az alapgondolatot villantja fel elsőként az evangéliumi elbeszélések sorában, hogy egyértelművé tegye: aki hatalommal tanít Isten akaratára, és aki ezt a hatalmat kézzelfoghatóvá is teszi gyógyító tettei-ben, nos ez a Jézus, a könyörülő Úr, Isten mennyei uralmának letéteményese az emberek között. Mindezt Máté úgy juttatja kifejezésre, hogy gondosan elkerüli, hogy a Jézus könyörülő jóindulatára konkrét fogalommal utaljon. Még ott sem él a kínálkozó lehetőséggel, ahol természetes módon követhetné forrása szóhasználatát. Inkább eltekint attól, talán azért, nehogy olvasói a Jézus irgalmasságának megnyilvánulását egyetlen konkrét egyéni gyógyítási esetre korlátozzák. E szakasznak éppen ez a fő jellegzetessége a Jézus könyörületét központba állító elbeszélő egységek között.

Alister E. McGrath oxfordi teológiatörténész ezt írta a Kálvin című monográfiájában: „Kálvinról beszélni annyi, mint Genfről beszélni. Kálvin és Genf egymást alakította, az ember és választott városának kapcsolata a történelem egyik legnagyszerűbb szimbiózisa.” Kálvinról beszélni gyakran annyit tesz, mint Genfről és a Szentháromság dogmáját tagadó Szervét Mihály kivégzéséről beszélni. Ugyanis ha a reformátor egyház- és társadalomformáló szolgálatát feltáró tanulmányokat és monográfiákat olvassuk, világossá válik, hogy bár Kálvin törekvései elsősorban a genfi polgárság erkölcsi életének megújítására irányultak, mégis a Konzisztóriumban betöltött szerepe korának egyik legellentmondásosabb személyiségévé tette. Szervét Mihály híressé vált pere, majd kivégzése (1553. október 27.) pedig csak olaj volt a tűzre.

Kétségtelen, hogy a Kálvin a népi tudatban című felmérés alapján egy olyan reformátor képe bontakozott ki, aki Genfben az Ige, az imádság, valamint az egyházfegyelem segítségével és nagy érzékenységgel fordult a protestáns gyülekezet gondjaihoz. A 19. században azonban korántsem volt megfigyelhető a reformátor személyének effajta egységesen pozitív megítélése. Ugyanis a 19.

Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.

A hittudomány szó érdekes, egyszersmind különös szóösszetétel, s mint ilyen fölkelti érdeklődésünket. Már régen honossá vált köznyelvünkben, hétköznapi természetességgel használjuk, és nem is gondoljuk, milyen bonyodalmat rejteget. A hittudományok többes számú alak a Magyar Tudományos Akadémia által is hivatalosan elfogadott tudományterület, ezért javasolom, mi is fogadjuk el a használatát. Ha pedig elfogadtuk, akkor azonnal magyarázatra szorul, elsősorban abból a szempontból, hogy amikor a hittudományok közé soroljuk a teológiát is, értelmezhetjük-e azt tudománynak. Másképpen is fogalmazhatunk: mi módon értelmezhetjük tudományként?