Repository index

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére.

Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott felismeréseiről. Többek között esett már szó a hatástörténetről, de a recepciókritikáról is. Ez utóbbi foglalkozik az olvasó értelmezésbeli tevékenységével és az olvasási folyamattal, amelynek során előáll a szöveg jelentése. Világi képviselői között találjuk Wolfgang Iser, Umberto Eco és Hans Robert Jauss nevét.

Egy bezárt szoba előtt állunk, amelyben az egész világot érintő események jelei történnek: harsonák jelzik a végidőket, sátáni erők pusztítanak, ellene angyalok viaskodnak, királyi székek dőlnek meg, de a mennyei háttérben a választottak megmaradnak, végül győz Júda oroszlánja, a Bárány trónol, s a mennyből leszáll az új Jeruzsálem. Ezt éli át János, a látó, és írja le Urának parancsára. Ott benn az események nem csupán történnek, hanem már megtörténtek, ott benn együtt van a jelen és a múlt, de a kívülálló hívő embernek, a tudósnak, a művésznek jövőként kell megélnie. Ennek a jövőnek viszont üzenete van a jelen számára, s mert ez így van, ezért lehet a könyv textusgyűjtemény, s mint ilyen, akár lelkigondozói irat is. Értjük? Nem igazán, mert a szoba kulcsa ezelőtt kétezer esztendővel elveszett. A szimbólumok sokasága rejtély, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy szimbólumrendszerről van szó, mert a jeleknek sokszor önálló jelentésük van.

Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.

Az a kérdés, mellyel foglalkozni akarunk, a modern nevelés egyik legnagyobb kérdése. Talán épen azért úgy elméletében, mint gyakorlatában a legellentétesebb nézetek és gyakorlatok merülnek fel. Mindenkinek van «elmélete» vagy, ha az nincs, azt pótló «tapasztalata» az ifjúság gondozásának módszerére, s ennek a sok, egymást váltogató, de összefüggéstelen véleménynek tulajdonitható, hogy a dolog nincs megoldva. Magának az ifjúsági munkának vagy az ifjúság gondozásának célját is ellentétesen jelölik ki az erre irányuló mozgalmak. Az egyházak vallásos irányban foglalkoznak az ifjúsággal; az értelmi nevelés az ifjúság különböző rétegeinél különbözőkép nyilvánul.