Repository index

Eddigi ismereteink szerint az 1921-ben megalakult Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 1927-től jelent meg egy hivatalosnak tekinthető kalendáriuma (naptára), éspedig a Református Árvaházi Képes Naptár (1927–1949). A korabeli nagyváradi református egyházi sajtó feldolgozása és digitalizálása során azonban újabb adatokra bukkantunk, amelyek egy 1923. és egy 1925. évi naptár egykori megjelenését adatolták. Bár többezer példányszámban jelentek meg, e kiadványoknak ma már egyetlen példánya sem maradt fenn.

Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.

Jónás története ma is erőteljesen hat a képzelőerőre, a főszereplő ellentmondásos jelleme pedig kiváló azonosulási lehetőséget kínál a mai olvasó számára is, s talán éppen ez a magyarázata annak, hogy a próféta történetét azok is ismerik, akik nem különösképpen ismerik a Bibliát, azonban üzenetét még akkor is megértik, ha nem vallják magukénak a keresztyén értékrendet. A történet és a főszereplő ismertsége szinte kézenfekvő lehetőségként kínálja fel Jónás könyvét a lelkigondozás eszközéül, ugyanis a kétségekkel, félelmekkel és a maga számára is ellentmondásos érzelmekkel, indulatokkal küzdő mai ember megnyugtató válaszokat találhat Jónás történetében. Ez a dolgozat tehát Jónás könyvének és történetének lelkigondozói aspektusait igyekszik feltárni, éspedig azzal a reménységgel, hogy ez az ószövetségi írás – sok egyéb mellett – nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem gyógyítani is képes.

Paul Tillich újraértelmezte a kereszténységet a korreláció módszerének megfelelően. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ezzel a gigantikus vállalkozással valóban sikerült-e megőrizni a kereszténységet eredeti formájában. Megpróbálom bebizonyítani, hogy a hagyományos és a Tillichi teológia között jelentős eltérés tapasztalható, különösen a történeti Jézus kérdésével, az ontológiai fogalmak és az "inkarnáció" használatával kapcsolatban.

Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott felismeréseiről. Többek között esett már szó a hatástörténetről, de a recepciókritikáról is. Ez utóbbi foglalkozik az olvasó értelmezésbeli tevékenységével és az olvasási folyamattal, amelynek során előáll a szöveg jelentése. Világi képviselői között találjuk Wolfgang Iser, Umberto Eco és Hans Robert Jauss nevét.