Repository index
Thesis › Molnár Viktor Lajos › 2017 › Pages: 112 › Supervisor: Buzogány DezsőJelen dolgozat célja a szilágyi traktus 1795 – 1796 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A magyar protestáns egyháztörténet egy olyan szegmensébe enged betekintést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt a tisztelt olvasó számára. Az esperesi vizitációs jegyzőkönyvek bevezetik az olvasót az említett egyházmegye és az azt alkotó gyülekezetek életébe, feltárva azok adminisztratív, fegyelmi és gazdasági állapotát, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.
Thesis › Bíró Alpár › 2017 › Pages: 66 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomat hét nagy egységre osztottam fel. Az első nagy pontban a Nagyenyedi Református Egyházmegye rövid bemutatásáról lesz szó. A második pontban a kor református egyháztörténetéről teszek említést, bemutatva az uralkodókat. Harmadik pontban az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban a lelkipásztorok, tanítók és egyházfik névsorát fogom bemutatni táblázatban, a jobb átláthatóság kedvéért. Ettől a ponttól kezdődően a jegyzőkönyv feldolgozásával és bemutatásával foglalkozom. Az ötödik pontban a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot mutatom be, vázolva a lelkipásztorok, tanítók, illetve gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit. A hatodik pontban a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutatom, melyben szó esik az épületek állapotáról, a gyülekezeti földek és erdők helyzetéről, a lelkipásztorok béréről és a gyülekezetek anyagi helyzetéről. Hetedik pontban pedig az 1792.
Thesis › Lészai Róbert › 2017 › Pages: 81 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA 400 éves reformáció megünneplése merőben eltért az 500 éves évforduló megünneplésétől. A 20. század elején sokkal puritánabb református egyházat ismerhettünk meg, ahol az egyház nem önmagát ünnepelte. A megemlékezés legfontosabb célja volt a szolgálat és misszió.
Thesis › Nagy Henrietta › 2017 › Pages: 102 › Supervisor: Kovács SándorKutatásomban a múlt század háborúktól hangos, politikai változásokban gazdag, a totalitárius államhatalom megszilárdulásának éveiben igyekeztem feltérképezni, hogy egy unitárius lelkészházaspár hogyan élte meg mindennapjait.
Thesis › Tőtős Emese Brigitta › 2017 › Pages: 47 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatunkban, leginkább Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája-ra támaszkodva sorakoztattuk fel azokat a nemeseket, akik a szilágysági települések birtokosai voltak. Láthatjuk majd, hogy magán és közéleti szereplésük mennyire befolyásolta a jobbágyaik életét. Az általunk vizsgált korszak a 16.-18. századokat öleli fel, mivel ebben az időszakban volt legkiterjedtebb és aktívabb a patrónusok működése. Természetesen a 19. és utána következő századokról is található némi adat a témánkra vonatkozólag, de ezekre, ebben a dolgozatban nem terjed ki a figyelmünk.
Thesis › Antonya Ilona › 2017 › Pages: 77 › Supervisor: Kovács SándorAz unitárius liturgia történetének mindent átfogó részét ismertető mű megírásával eleddig még senki sem foglalkozott, csupán részletek ismertetésével, s dolgozatom is valami effélét nyújthat. Azonban bízom abban, hogy próbálkozásom mégsem lesz hiábavaló, hiszen dolgozatom egy helyre próbálja tömöríteni az elmúlt majd’ 450 esztendő liturgiai ismereteit.
Kutatásaim egy részét a levéltári és könyvtári anyagok képezik, nagyobbik részét a Keresztény Magvetőben megjelentetett tanulmányok, dolgozatok cikkek. E mellett segítségemre volt még az Uzoni-Kozma-féle Egyháztörténet, korabeli magán tulajdonban lévő énekes- és imakönyvek, és más különböző tanulmányok, folyóiratok.
Thesis › Sólyom Szabina-Brigitta › 2017 › Pages: 53 › Supervisor: Buzogány DezsőA jelenkor társadalmában egyre gyakoribb, hogy általánossá vált, kész mintákat, sablonokat veszünk át elődeinktől, azokat gyakoroljuk, de értelem nélkül. Ahhoz, hogy megértsünk mai világunkat, a dolgok rendjét és értelmét, vagy akár egy mai, talán értelmetlennek tűnő gyakorlatot, meg kell keresnünk annak eredetét, szükséges visszamennünk a gyökeréig. Fontos meglátnunk, hogy pár évtizeddel, évszázaddal ezelőtt mi tette indokolttá egy gyakorlat bevezetését. Így van ez az egyházban is. Ezek átgondolásakor folyamatos összeütközésekbe kerülünk egyházunk jelenkori gyakorlatát illetően is. Ahhoz, hogy ma az egyházzal foglalkozzunk, szükséges a reformáció korának egyházfelfogását is megértenünk. Az alábbiakban a reformációnak egy kezdeti szakasza, a 16. és 17. század kerül vizsgálat alá, annak egy egyedi műfaja, az egyházfegyelem tanulmányozásán keresztül.
Thesis › Törő Attila Miklós › 2017 › Pages: 136 › Supervisor: Buzogány DezsőA jelenlegi dolgozat három jegyzőkönyvet dolgozott fel, mely jegyzőkönyvek 1956-ban vétettek fel. Ezek elemzéséhez látnunk kell az adott kor politikai és társadalmi jellemzőit, az 1948-ban kiadott törvényeket és ezek hatásait a társadalomra, egyházra. Ezután áttérek az egyházi életre 1945 és 1956 között.
Thesis › Csegezi Zsolt Dezső › 2017 › Pages: 78 › Supervisor: Buzogány DezsőA protestáns egyháztörténet egy olyan részébe nyújt bevezetést ez a dolgozat, amely mindeddig nehezen vagy egyáltalán nem volt elérhető az olvasók számára. Az esperesi vizitációs jegyzőkönyvek betekintést engednek az említett egyházmegye és azt alkotó gyülekezetek életébe. A dolgozatomban feltárom a felmerülő adminisztratív, fegyelmi és gazdasági gondokat valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb eseményeket.
Thesis › Kelemen Álmos › 2017 › Pages: 68 › Supervisor: Buzogány DezsőA szombatosok történelmét három nagy korszakra szokták osztani: az első a 16. század közepére tehető, amikor kialakult a szombatos vallás, és megjelenésével szinte egyidőben elkezdődik az üldözésük is. A második korszak Péchi Simon nevéhez köthető, ekkor virágzott a szombatos vallás, ekkor született a legtöbb énekük és ekkor alakult ki dogmatikájuk is. A harmadik korszak Péchi halálával kezdődött és 1867-ig tartott, amikor felvették hivatalosan a zsidó vallást. Dolgozatom során a harmadik korszakkal foglalkozom.
Thesis › Lajos József › 2017 › Pages: 58 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban az 1894-1900-as évek történéseivel foglalkozom. A kidolgozásnak alapjául szolgáltak a Felsőboldogfalvi Református Egyházközség levéltárában található presbiteri jegyzőkönyvek. A dolgozat kilenc fejezetből áll, ezek pedig különböző témaköröket fejtenek ki.
Thesis › Gál Ervin Gyula › 2017 › Pages: 87 › Supervisor: Buzogány DezsőA munkámat három nagy részre osztottam fel a jobb átláthatóság érdekében. Az első nagy részben egy történeti áttekintéssel kezdtem, amely betekintést nyújt az adott kor reformátusainak életébe is. Betekintést nyerhet az olvasó az egyházmegye kialakulásába, nehéz korszakaiba, továbbá tisztázni fogom a Szilágyság kettős helyzetét is, hogy miért tartozhatott részben az erdélyi részben a tiszántúli egyházkerülethez. A dolgozatom második nagy részében a szilágysági vizitációs jegyzőkönyv elénk tárt adatait ismertetem. A munkám harmadik nagy részeként tárgyalom a Szilágyi traktus 1793-1794-es vizitációs jegyzőkönyveinek átírt anyagát.
Thesis › Tatár Ferenc › 2017 › Pages: 71 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozat két nagy témakörre oszlik. Az elsőben a 18. századi kortörténetet ismertetem, illetve rátérek azon belül marosi egyházmegye történetére. A második egységben a jegyzőkönyvet dolgozom fel alpontokra bontva. Itt összegzem, illetve mutatom be a korábban említett időszak vizitációk tárgyait és határozatait. Ezt követően a jegyzőkönyv olvasható digitalizált formában.
Thesis › Borhács Dávid › 2017 › Pages: 60 › Supervisor: Buzogány DezsőA jubiláris ünneplést vizsgálom a dolgozatom fejezeteiben, mégpedig egyes egyházközségek iratait alapul véve. A címre való tekintettel fontos megemlítenem, hogy több anyagot találtam a barcasági egyházközségekben, de mivel találtam anyagot más egyházmegye egyházközségeiből is, azokat is belefoglaltam. A dolgozatom fejezeteiben próbálom feleleveníteni mindazt a nyomorúságot, amit akkoriban az evangélikus egyházközösségek elszenvedtek, valamint a nehéz időket követő hatalmas ünnepséget, melyet ezen egyházközösségek szerveztek meg, a reformáció 400 éves jubileumának az évfordulója alkalmából.
Thesis › Szabó-Salánki Tibor › 2017 › Pages: 88 › Supervisor: Buzogány DezsőA történelem nemcsak arra való, hogy az ember megismerjen időpontokat, neveket és eseményeket, hanem, hogy okuljon is belőle. Az elődjeinktől mindenképp tanulhatunk, tanulhatunk lelki küzdelmeikből, nehézségeikből, de még hibáikból is.
Thesis › Zsigmond Miklós › 2017 › Pages: 81 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozatom tartalmazza a jegyzőkönyvben 1798.11.14-1799.02.19 között található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Az olvasó így könnyebben átláthatja az egyházmegye életét, hogyan is működött az egyházfegyelem, az egyházi hatóság, hogyan gyakorolta hatalmát és hogyan érvényesítette a törvényt.