Repository index

The Disputation of Pécs (Pécsi Disputa) by György Válaszúti is a unique segment of 16th-century antitrinitarian literature. Since pécs was occupied by the Ottoman empire, Christians had to live by strict rules. They had to live outside the city walls, and they could only use one church. The dispute is a chronicle of a religious debate between the reformed citizens of tolna and the antitrinitarian citizens of Pécs.

In this study, I examine the works of ars praedicandi as used by the Unitarians. The paper focuses on the Unitarian use of the works of Bartholomaeus Keckermann, who attributed an important role to the exordium. The paper further registers an 18th-century Unitarian reader of Keckermann’s rhetoric, found in a composite volume in the Library of the Cluj-Napoca Branch of the Romanian Academy. This work’s earlier impact can also be studied in a Unitarian manuscript revision created as early as in 1653. There is another Unitarian work (Ms. U. 262) on sermon making from this period, a part of which contains examples of exordiums, that is, introductory parts of sermons. Based on all this, I argue that the exordiums were handled much more leniently by the Unitarians than by other Reformed denominations, and that from the late Renaissance to the 18th century, Unitarians were practitioners of a rather traditional type of preaching.

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

A Református Főkonzisztórium kérésére a kézdi egyházmegye is összeállította az 1780 és 17847 közötti időszak mesteri jövedelmeit. A konskripciót az előre megadott minta alapján latinul állították össze. Az iskolai felmérésekben első helyen az iskolába járó fiúk és lányok számát közlik, külön megjegyezve azt, ha volt a településen olyan gyermek, akit a tanító ingyen tanított.

18. század erdélyi református teológiatörténetének utolsó jelentősebb eseménye az Endemann-per volt. Jelentősége abban áll, hogy ez volt az utolsó tanfegyelmi kivizsgálás, amely a református hitvallások érintetlenségét és tisztaságát kívánta védelmezni a felvilágosult, racionális ortodoxiával szemben. Éppen ezért furcsa az, hogy a per történetével kevesen foglalkoztak, valahogy elkerülte a kutatók figyelmét.

1791. évi küküllővári zsinaton határozatban tiltották meg Endemann Sámuel németországi egyetemi tanár tankönyveinek erdélyi használatát. Az ügynek semmiféle előzménye nem volt, a két hazai érintett tanár, Zilahi Sebes János és Bodola János pedig meglepődve vette tudomásul a zsinat határozatát. Mindketten hosszú levelet írtak a maguk mentségére, amelyben elutasították az eretnekség vádját, és procedurális hibák elkövetésével vádolták a zsinatot. Egyetértettek abban is, hogy Endemann Sámuel a református ortodoxia kiemelkedő teológusa volt, akinek igazhitűségét sem Németországban, sem máshol nem kérdőjelezték meg, viszont elismerték, hogy teológiai rendszerében olyan kérdésekkel is foglalkozott, illetve olyan válaszokat adott, amelyek eltértek a hagyományos református hitvallási iratoktól.