Repository index

Ez az írás a 125 éve született Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkész-esperes munkásságának egyházi és társadalmi életre vonatkozó hatásait foglalja össze. Az ő nevéhez fűződik az erdélyi evangélikus egyház liturgiai reformja, amely több mint húsz évet ölel fel, míg végre egyöntetű határozat születik arra nézve, hogy a megújított liturgia kivétel nélkül, mindenhol bevezetésre kerüljön.

A Kárpát-medencei etnikumok mesenarratívájában a mostohaság fenoménje (árvaságra jutás, elválás, otthonról való eltávolítás, másvalakinek való átadás vagy újraházasodás miatt) igencsak gyakran fordul elő különböző típusok variánsaiban. A mítoszkutatók és folkloristák, az exegéták és a középkori, illetve az újkori történelem jeles tudósai számos diszciplína szemszögéből alaposan feltérképezték e fenomént. Ám az egyes mesenarratívák irodalmi hermeneutikai elemzése révén feltárul az a történelmi és szociokulturális háttér, egyéni és lokális közösségi tapasztalat, amelyből a társadalmi lét peremére vetett, olykor a családban éppen csak megtűrt, esetenként jogfosztott gyermek léte értelmezhető. A mesemondók – mintegy az elviselhetetlen mostohalét kompenzációjaként – egy, a hős mellé rendelt segítő lény, „istenküldötte ember” közbenjárása révén igyekeznek a rossz-tapasztalatot felülírni a jó-sors megteremtésének lehetőségével.

Jelen tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a záróevangélium liturgiatörténeti háttere, és mi az evangélikus liturgiában betöltött szerepe és teológiai jelentése.