Repository index

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

Az egyházi hagyomány szerint Énók az első próféták közé tartozott. Neve két helyen szerepel Mózes első könyvében. Az 1Móz 4,17– 18-ban úgy olvashatunk róla, mint aki Káin fia: És Kain a feleségével hált, aki terhes lett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fia nevéről Énóknak nevezte el. Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket. Az 1Móz 5,18–24 pedig Jered fiaként említi: Jered százhatvankét éves volt, amikor Énókot nemzette. Énók születése után Jered nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. Jered teljes életkora tehát kilencszázhatvankét év volt, amikor meghalt. Énók hatvanöt éves volt, amikor Metúselahot nemzette. Énók az Istennel járt; Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.