Repository index

A 20. századra sokan emlékeznek úgy, mint amely a masszív erőszakmegtapasztalások százada volt. Az emberpusztítás olyan méretű volt, mint addig soha az emberiség történelme során. Az erőforrásokért vívott harc globális kiterjesztése és a tömegpusztító fegyverek tökéletesítése rövid idő alatt nagyszámú emberáldozatotű követelt. A II. világháborút követően pedig fokozott igény mutatkozott az addig többnyire figyelmen kívül hagyott áldozatok hangjának meghallására. A továbblépés igényéből fakadóan össztársadalmi kérdéssé lett a múltfeldolgozás, és ennek egyik lehetséges módjaként, egyre hangsúlyosabbá vált az addig csupán hitmegéléssel és keresztyén megszólalásokkal társított megbocsátás. Annyira, hogy a század utolsó negyedében a megbocsátás kérdésköre felkerült a szekuláris és tudományos diskurzus színpadára.

Freude aus der Verheissung des Evangeliums – Pfarrdienst in Diaspora und Volkskirche – so lautet das Thema unserer Tagung. Wenn man mich vor fünfundvierzig Jahren, als ich mein Theologiestudium abschloss, mit diesem Thema konfrontiert hätte, so hätte ich gesagt. Ja, selbstverständlich! Ich freute mich auf den Dienst in meiner Kirche. Ich wollte das Evangelium verkündigen. Wir waren damals von der Bibel und von der Theologie Rudolf Bultmanns geprägt, ein bisschen hatten wir auch von Karl Barth mitbekommen. Ich wollte damals nur eines: Pfarrer werden in meiner Kirche, der Evangelisch-Reformierten Landeskirche des Kantons Zürich in der Schweiz.