Repozitórium index

Ebben a tanulmányban a bűn közösségi dimenziójának bibliai és keresztyén etikai sajátosságait igyekeztem felvázolni néhány, a téma szempontjából relevánsnak tekinthető bibliai szöveg és terminus vizsgálata által. A közösségi bűn fogalmának meghatározása és kritikája elsősorban német talajon valósult meg a világháborút követő politikai, filozófiai, jogi és teológiai viták során. A fogalom lényegét kifejező koncepció, amely szerint az egyén vagy egy kisebb csoport bűneiért, az egész közösség bűnösnek tekintendő, számos nérói cselekménynek adott szabad utat: diktatúrákhoz, haláltáborokhoz, háborús bűnökhöz, koncepciós perekhez és megtorlásokhoz szolgáltatott legitim ideológiai alapot. Érthető tehát, hogy a kollektív bűn fogalmának 20. századi definíciója mind jogi, mind pedig morális szempontból tarthatatlan, ugyanakkor a fogalom mögött megbúvó egyes gondolatok a Szentírástól sem idegenek.

1712. február 22-én született Bod Péter, református lelkész, irodalom- és egyháztörténész. Egyháztörténeti munkásságának legjelentősebb eredménye a latin nyelvű Historia Hungarorum ecclesiastica. Noha a kézirat már 1756-ban nyomdakész volt, és Bod Péter ki is küldte azt Hollandiába, a könyv majd csak 120 évvel később jelent meg Leidenben, három kötetben. Aki végigtanulmányozza a Smirnai Szent Polikárpus című könyvet, az nagyjából tisztába kerül népünk 16–17. századának, valamint a 18. század első felének történelmével, konfliktusaival és eseményeivel.

Apáczai Csere János a 17. század sokoldalú tudós magyar pedagógusa. A régi magyar irodalom egyik nagy alakja, a presbiteriánus mozgalom legjelentősebb képviselője. Református tanár, teológiai, filozófiai és pedagógiai író. Apáczai életművében egységes rendszert alkot a korszak valamennyi korszerű szellemi irányzata: az enciklopédizmus, a puritanizmus és a kartezianizmus. Ezt látjuk főművében, a „Magyar enciklopédiá”-ban, ahol összefoglalta kora tudományos eredményeit anyanyelvén, magyarul.

Briefe ungarischer Frauen im 18. Jahrhundert. Briefwechsel von ungarischen aristokratischen Frauen brachten eine neue Farbe in die Briefliteratur. Ihre Briefe sind selten von literarischem Wert. In ihren Mitteilungen verbleiben sie auf dem Niveau der Familienberichte (Klatschereien) und Haushaltfragen. Aber die Hervorragendsten, nach ihrem Talent, bereicherten die ungarische Briefliteratur mit neuen Farben. In ihrer Gesamtheit bedeuten sie doch eine vielfältige, geschriebene Tradition, auf die sich die ungarische Briefliteratur des 18. Jahrhunderts aufbauen konnte.