Repozitórium index

E rövid tanulmány a Karl Barth Egyházi Dogmatikájának III/4-es kötetében bemutatott hitvallás és imádság értelemzésére összpontosít. A hitvallás és az imádság a keresztyén gondolkodás központi kérdése, de legtöbbször csupán a keresztyén hitvallásos kegyesség témájaként jelenik meg a theológiai irodalomban. E rövid tanulmány arra keres választ, hogy az imádság és a hitvallás hordoz-e egyszerre kifelé és befelé ható etikai töltetet a keresztyén gondolkodásban. E témát Barth a sajátos etika területéhez illesztve tárgyalja. A hitvallás – legyen az elrejtett, vagy pedig kimondott – mindig Krisztusra mutat, s mint ilyen nem kerülheti meg a világ valóságának megerősítését, illetve annak kritikai értékelését. Így alapvetően az etikai tudatosság kifejezőjévé válik. Ehhez hasonlóan az Isten kijelentésében gyökerező imádáság, amely az Isten és ember kapcsolatát aktualizálja, minden helyzetben az Isten és a felebarát melletti döntés alkalmává lesz.

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöltük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, ebben a, utolsó, III. részben özvegyi éveivel foglalkoztunk. Férje halála után Teleki Anna Enyedre költözött. ahol otthona, a „Burg” nemcsak a család, hanem a kulturális és politikai élet egyik központja lett. Rendezte Bolyai Farkas anyagi támogatását. Fiai és vejei az unió ügyében és a szabadságharc alatt országos jelentőségű szerepet játszottak. Enyedről a móc támadás miatt el kellett menekülniük, a szabadságharc után Tiszaroffon és Érmihályfalván bujdosott a család. Itt kapta meg Bolyai Farkasnak az eseményeket értékelő levelét. Kolozsvárra hazatérve halt meg 1851-ben. Élete, erkölcsi példája bibliai mértékkel mérve is tiszteletet érdemel.

Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.

Ez a református alkotás egy genfi zsoltár dallamára énekelhető bibliai könyv, amely a bibliai históriák hagyományát folytatja. Nem szövegversnek készült, tudniillik hajdan minden rímes és strófikus verset énekeltek. A mai érdeklődő itt könnyen olvasható formában kapja az éneket a legszükségesebb magyarázatokkal, tehát nem betű szerinti, azaz nem kritikai szövegkiadás gyanánt. A kéziratban nincsenek írásjelek, az ötvenhét versszakból csupán az utolsó végén találunk pontot, illetve előbb egyszer-egyszer, viszont ezekben az esetekben az író vagy verselő azzal a céllal teszi ki őket a kézirat jobb oldali margóján, hogy a bibliai fejezet verseire utaljon; és mindig sorvégi pont jelzi azt, amikor a bibliai vers sorszáma következik.

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

„Nagy gyötrelem, ha valaki Istennel akar beszélni, de nem tud, ha Isten előtt némaságra ítéltetett, ha érzi, hogy minden kiáltása saját énjében visszhangzik csupán, hogy szíve és szája fonák nyelvét nem akarja meghallani az Isten. Ilyen szükségünkben embereket keresünk, akik segítségünkre siethetnek – olyanokat, akik tudnak valamit az imádságról.” (Bonhoeffer)

Magamfajta öregembert, akinek még a vérében vannak az 50–60 évvel ezelőtt tanultak, sokszor megdöbbenti az, hogy az újabb nemzedékek milyen messze kerültek a mi általunk természetesnek, magától értetődőnek érzett és tudat alatt is tudott dolgoktól a vallás terén. Hihetetlen az a hiány, amit az elmúlt évtizedek okoztak ezen a téren, s ez bizony, akármilyen irányba fejlődjék a társadalom köztudata, mindenképpen a műveletlenség határát súrolja.