Repozitórium index

A reformkorban Magyarország számos iskolájára jellemző volt az, hogy egy-egy tanév önképzőköri munkáját a diákok felnőttek bevonásával kötetbe tömörítették, és nyomtatott formában közzétették. Ez a fajta olvasóközönség-kialakítási szándék foglalkoztatta a nagyenyedi diákokat is. Dolgozatomban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reformkori önképzőkörének irodalmi termését elemzem. Virágkosár címmel három diák-önképzőköri gyűjtemény jelent meg az 1835, 1836 és 1837-es tanévekben. A kötetek szemléletváltás eredményeként jöhettek létre: megjelenésüket a felvilágosodás korabeli iskolareform, illetve olyan pedagógusok munkássága készítette elő, akik az anyanyelvhasználatot támogatták.

Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett.

Abból a feltevésből indulok ki, hogy a Jak 1,2–18 olyan koherens egység, amelyben a szerző kifejti levele alapgondolatát. Eszerint a keresztyén integritás Isten integritásából fakad, ezért minden körülmények között meg kell őrizni, és fenn kell tartani azt. Az integritás kifejezés e kettős vonatkozásban azt jelöli, hogy teljes az összhang egy személy (vagy közösség) értékrendje és cselekvése között. Istenről szólva ez abban nyilvánul meg, hogy ő következetesen és maradéktalanul önnön lényege szerint cselekszik (hű önmagához), a keresztyén emberre vagy közösségre nézve pedig abban, hogy tetteit Istenbe vetett hite szabályozza és irányítja. Jakabot követve tehát a keresztyén integritást a keresztyén élet egységeként fogjuk fel, pontosabban: a hit és élet (értsd: életvitel) egységeként, amely konkrétan azt jelenti, hogy a keresztyén az élet minden megnyilvánulásához és az azzal kapcsolatban felmerülő valamennyi kérdéshez hitének megfelelően viszonyul.

Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.

Még mi, reformátusok sem tudunk egykönnyen szabadulni a hierarchikus gondolkozástól, világi vagy más egyházi struktúrákat veszünk át, pedig mindnyájan többször is hallottuk Jézus figyelmeztetését: de közöttetek ne így legyen, mert titeket csak egyfajta különbözőség határozhat meg: a szolgálat elsősége (Mt 20,20–27). A gyülekezet minden tagjának, a lelkipásztornak, az egyházban minden tisztségviselőnek és tisztviselőnek tudnia kell, hogy különbség van a hivatal és a hivatás között. Kell lennie hivatali, azaz közigazgatási alá- és fölérendeltségnek, de ez önmagában nem üdvösség kérdése, az viszont igen, hogy hivatalunkban vagy azon kívül megszülessék bennünk a hivatástudat. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten elhív és elküld, s erre a megszólított ember egész életével válaszol.

Sokszor egyházunkban nem is az a baj, hogy a hívek, presbiterek nem végzik szolgálatukat, hanem az, hogy az egyház nem is szólítja meg őket, nem kapnak küldetést, s ha igen, akkor csak úgynevezett alsóbbrendű feladatok végzésére látjuk őket képeseknek.

A gyülekezet pásztorlása egyértelműen a presbiterek feladata. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a lelkipásztorok kivonhatnák magukat e feladat teljesítése alól. Nekik is kötelességük végezni, de ezt mint presbiterek teszik.

Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.