Repozitórium index

Napjainkban egyre több kontextusban merül fel a „keresztyén nyugati kultúra” kérdése; miközben a politikai közgondolkodás előszeretettel beszél a keresztyén nyugat alkonyáról, aközben a teológiában nem lehet elhallgatni azokat a korábbi 20. századi felismeréseket, amelyek eleve fenntartásokkal közelítettek a kérdéshez, s egyáltalán a keresztyén nyugat realitásához. Ugyanakkor az egyházon belüli spirituális és liturgiai útkeresés során éppen úgy, mint az egyház társadalmi és kulturális szerepét, vagy éppen szolgálatát tekintve szintén megkerülhetetlen kérdés, hogy miként tekintsünk a kultúrára a teológia módszertanával. Az előadás átfogóan foglalkozik a 20.

Wilhelm Zepper szerint az egyházkormányzásnak két része van: a gyűlés (synodus) és az ellenőrzés (visitatio), és mindkettőnek megvannak a fokozatai. A családlátogatás (visitatio domestica) hasznát és szükségét illetően a látogatások közül ez a legfontosabb, mert a lelkész szolgálata ezzel lesz teljes. Feladata ugyanis nem merül ki csupáncsak a heti egy vagy két igehirdetésben, a lelkésznek is feladata, hogy az összes hallgatóját, akiket gondviselésére és hűségére bíztak egyen-egyenként pontosan megismerje, és ne csak az arcukat, hanem a lelküket is, vagyis teljesen és alaposan ismerje tanbeli előmenetelüket, természetüket, erkölcseiket és társalgásukat, az hitükön és életükön esett foltot, külső sikereiket és minden más olyan dolgot, amely a lelkigondozáshoz tartozik.

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa az erdélyi nemesség körében a 18-ik század folyamán végbement felekezetváltásokat. Ahhoz, hogy e felekezetváltások mértékét és súlyát megértsük, alapos kutatásra van szükség. Mivel ez eléggé személyes és kényes téma volt és maradt napjainkban is, a történészek igyekeztek mellőzni ezt a kérdést, vagy megelégedtek a korábbi nézetek átvételével anélkül, hogy alapos és mélyreható kutatást végeztek volna. Erdély történelmével foglalkozó, átfogó jellegű művek alig tárgyalják ezt a kérdést, annak mélységeit és következményeit nem tárják fel. Ugyanez elmondható a különböző protestáns egyháztörténeti műveikről is. A protestáns felekezetek történetét feldolgozó művek ugyan „elpanaszolják” az elszenvedett sérelmeket, legtöbb esetben felnagyítva vagy torzítva ismertetik a „veszteségeket”. A katolikus egyháztörténet kerüli a témát, a nagy, átfogó jellegű egyháztörténeti művekben alig történik említés róla.

Egyházmegyénk 1896. ápril hó 17-én tartott közgyűlésén 60. sz. a. az az indítvány tétetett, hogy hazánk ezeréves fennállásának határán egyházmegyénk történetét a késő kornak tanulságul meg kellene írni; nem részletekbe menő nagy terjedelemben.

Tanulmányomat, intézménytörténetről lévén szó, egy rövid helyzetelemzéssel kezdeném, azért, hogy térben és időben pontos elhelyezést nyerjen az ismertetendő anyag bemutatása. Korábban más kutatások kapcsán a Felekezetközi Tanács tevékenységét Benkő Samu, Pál János és Bárdi Nándor is érintette. Az alábbiakban bemutatott téma kutatását elsősorban az motiválja, hogy feltárjuk olyan történeti intézményrendszerek – azaz az erdélyi magyar egyházak – 20. század eleji metamorfózisát, amelyeknek évszázadokon keresztül társadalomformáló, valamint a lelki-szellemi élet terén irányadó szerepe volt, azonban az első világháború befejezése után egyik pillanatról a másikra elvesztették politikai és anyagi hátterük számottevő részét.

Az ezredvégi keresztyénség, ezen belül pedig, kiváltképpen a keresztyén alkotóértelmiség, amennyiben helyzetét a hit és élet, a kultúra és lelkiség viszonylatában szemléljük, ahhoz a divatdiktátorhoz hasonlít, aki egyik pillanatról a másikra, az események számára észrevétlen alakulása folytán megrendelések nélkül marad.

A könyvben megjelent tanulmányok jó része előbbi tanulmányok folytatása. Mivel a szerzőtől egyebet nem olvastam, teljes értékű, átfogó bírálatot felelősséggel nem mondhatok, de bizonyos vonatkozásokban határozott véleményem alakult ki. Ezt próbálom most összefoglalni.