Repozitórium index

Az erdélyi református egyháztörténelemben való mélyebb kutatás elengedhetetlen részét képezik azok a kéziratok és elsődleges források feltérképezése, melyekkel nagyon keveset vagy egyáltalán nem foglalkoztak a történészek. Dolgozatom célja az 1823-as generális zsinat eredeti kéziratainak átírása és megvizsgálása. Az iratok átdolgozása során, minden olyan témába betekintettem, amely kapcsolatban van a zsinat témáival, illetve az akkori kor egyházi képét tárja elénk. A tárgyalt témák segítségével láthatjuk az akkori egyházi struktúrát, a jegyzőkönyv határozataival mélyebben betekinthetünk a gyülekezetek és híveik mindennapi életébe.

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását. Fontos ismernünk egy nép múltját ahhoz, hogy megértsük jelenjét, döntéseit, ezért fontosnak tartottam bemutatni a román nép eredetét röviden az érdeklődők számára. A református missziónak egyik pozitív hozadéka, amelyet mind a román, mind a magyar történészek elismernek, az a román nyelvű nyomtatott szövegek megjelenése, melynek kezdeményezői a protestánsok voltak. Ez már a 16. században megkezdődött és a 17. században virágkorát élte.

Jelen mesteri dolgozat a Marosi Református Egyházmegye 1792-ből származó esperesi vizitációs jegyzőkönyveinek átírására vállalkozik, valamint a jegyzőkönyvekben szereplő adatok, téma szerinti bemutatására, a teljesség igénye nélkül. A mesteri dolgozat egy rövid kortörténeti bevezető tanulmány keretében próbálja elhelyezni az 1792-es időszakot, ezt követően a jegyzőkönyv feldolgozására koncentrál fokozottabb mértékben, mely a forrásszövegekre támaszkodik, amelyek a maguk teljességében bekerülnek a dolgozat főszövegébe.

Az a jelenség, hogy a konfirmációt követően a fiatalság nagyobbik része távol marad a gyülekezeti alkalmaktól és csak a házasságkötést illetve a gyermekáldást követően kapcsolódnak be újra a gyülekezeti életbe, nem magyarázható csupán azzal a társadalmi jelenséggel, hogy tanulmányok miatt más településre költöznek, és így kiszakadnak a gyülekezetből. Ugyanis ott is lenne lehetőség a gyülekezeti alkalmakra. Azon túl, hogy csak a társadalmi változásokban és a személyes hozzáállásban látnánk a probléma okát, vegyük nagyító alá az egyház, az egyházi szolgák felelősségét is. Természetesen az egyéni felelősséget megtartva foglalkoztat az egyház a kísérő személy felelőssége. Ha az egyház vagy a szolgák módszerében komoly hiba van, akkor ezen változtatni kell. A személyes hozzáállást nem nagyon tudjuk befolyásolni, a hitet sem mi osztogatjuk, de ami rajtunk áll, azt szabad felülvizsgálni, és ha kell, akkor korrigálni, a „semper reformari” alapelv mindenképp ezt írja elő.