Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 25 of 25 results.Publikáció
› Fekete Károly
› 2021
› Pages: 210--216
Az úrvacsora parancsának végrehajtása nem passzív részvétel, vagy újra el-mondott, elismételt szöveg. Az úrvacsora nem egy tan illusztrációja. Nemcsak gondolati kapcsolatba kerülünk Krisztussal, hanem lényegi és valóságos kapcsolatba. Nemcsak rá gondolunk, hanem arra is, hogy a Szentlélek által belénk költözik. Ez a jele és záloga annak, amit ő itt és most tesz, hogy valóságosan közöttünk van. Nem tanról van szó, hanem arról az örök életről, amelyet Krisztustól kapok kereszthalála által.
Publikáció
› Fekete Károly
› 2015
› 108
› 6
› Pages: 597--602
Ravasz László Homiletikája egyrészt sikertörténet, mert teológiatörténeti mérföldkő, és 100 éven át mértékadó munka volt, mert az építő teológiai irányból táplálkozott; és még ma is mértékadó a maga módján. Ha összevetjük Ravasz László könyvét a 19. század közepétől a 20. század elejéig készült homiletikai tankönyvekkel, megállapíthatjuk, hogy ezek sem mé retükben, sem minőségükben nem vetélkedhetnek az ő munkájával.
Publikáció
› Pap Géza
› 2013
› 106
› 4
› Pages: 341--365
Jelen tanulmányunkban szóról szóra elemezzük Pál mellékmondatát, különös tekintettel a gümnosz kifejezésre. A mondatot megpróbáljuk megtisztítani az értelmezések évszázadok alatt rárakódott porától, és keressük a szavak azon jelentését, amely – véleményünk szerint – leginkább megfelel Pál szándékának, majd pedig megfogalmazunk egy olyan, a szövegkörnyezetbe szervesen beépülő mondatot, amelynek üzenete beleillik a páli eszkatológiába.
Publikáció
› Fekete Károly
› 2011
› 104
› 5
› Pages: 480--487
Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.
Publikáció
› Fekete Károly
› 2011
› 104
› 6
› Pages: 582--593
Amikor a Vécsi Szövetség jelentőségét, történetét, hatását és mára szóló üzenetét keressük, akkor bevezetésként elkerülhetetlen bemutatnunk azt a kort és szellemiséget, amelyben megszületett Erdélyben a református lelkipásztorok barátságának ideája.
A szellemi és a politikai közeg, illetve az egyházi és az egyéni vágy közötti szakadékot a szent naivság akciója, a barátság hidalta át.
Publikáció
› Fekete Károly
› 2011
› 104
› 2
› Pages: 149--156
Az egyház szócső voltát az teszi máig jelentőssé nyelvi identitásunk szempontjából, hogy az embereket körülvevő „legtöbbet beszélők” – tanárok, politikusok, jogászok és színészek – mellett ott találjuk a lelkészt is.1 Az igehirdetés sokak számára még mindig az a beszédműfaj, amellyel templomokban vagy a rádió hullámain keresztül hétről-hétre számottevő tömegek találkoznak. Ezért érdemes felidézni a történeti alapokat, a vázlatos bibliai és teológiai alapelveket, valamint szót ejteni röviden a szakrális nyelv erejéről és a jelen anyanyelvvédő egyházi szóhasználatáról.
Publikáció
› Fekete Károly
› 2010
› 103
› 1
› Pages: 28--40
Kálvin János liturgiai munkája. Istentiszteleti gyakorlatunk teológiai szempontjainak egysége fontosabb a külsőségek uniformizálásánál. Az igehirdetés és a sákramentumok közötti kapcsolat biztosítja az istentisztelet két gyújtópontját és az evangéliumi mérték szerint egyensúlyt. Az istentisztelettel és a sákramentumokkal kapcsolatos teológiai kutatások eredményei egyértelműek: a kettőn nem lehet elválasztani. Az istentisztelet teljességének egyensúlyt kell mutatnia a kötött és a szabad elemek tekintetében. A gyülekezetnek cselekvő módon kell részt vennie az istentiszteleten. A református istentisztelet lényege szerint a dicsőítést, a hálaadást és a megszentelődést szolgáló történés.
Publikáció
› Fekete Károly
› 2009
› 102
› 5
› Pages: 638--640
Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása
Publikáció
› Pap Géza
› 2009
› 102
› 5
› Pages: 640--641
Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása
Publikáció
› Fekete Károly
› 2009
› 102
› 5
› Pages: 556--564
A magyar református egyház istentiszteleti rendtartásainak korábbi történetében nehéz közvetlen Kálvin-hatást kimutatni. Ez nem egyedülálló jelenség, hiszen a liturgiatörténet bizonysága szerint a világ valamennyi református egyházában sok-sok hatás játszott közre az istentisztelet rendjének kialakításában, s ezek között szigorúan vett Kálvin-hatás csak ritkán és jókora fáziskéséssel érvényesült. Nem egy református egyház, beleszámítva a magyar református egyházat is, az I. világháborúig szinte tökéletesen elszigetelődött a Kálvin hatások elől. A magyar reformátusságnak azonban az 1909-es Kálvin-jubileum új impulzusokat adott.
Publikáció
› Pap Géza
› 2008
› 101
› 5
› Pages: 485--495
A Jel 16,16 egy nevet is említ, amikor elbeszéli, hogy a Góg és Magóg népe azon a helyen gyülekezik háborúra, amit zsidóul „Harmagedon”-nak neveznek. Jelen tanulmányunkban erre a megnevezésre tekintünk, úgy, hogy először az ezzel kapcsolatos elméleteket foglaljuk össze, ezt követően pedig egy olyan alapvető szempontra hívjuk fel a figyelmet, amely úgy tűnik, hogy elkerülte a magyarázók figyelmét. Ez lehetőséget nyújthat arra, hogy jobban megértsük János gondolatainak hátterét, és közelebb kerüljünk Harmagedon titkának megértéséhez is.
Publikáció
› Fekete Károly
› 2007
› 100
› 6
› Pages: 1295--1306
A Református Szemle liturgikával kapcsolatos írásai felölelik az alapvető és általános kérdéseket. Minden nemzedék újra és újra leporolja és aktualizálja az istentisztelettel, annak elemeivel, típusaival kapcsolatos álláspontját.
Szakdolgozat
› Dezső László Levente
› 2013
› Pages: 79
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
Erdély szerte sem ismeretlen a Hit Gyülekezete. Egyre nagyobb teret hódítanak, evangelizáló csoportokat működtetnek. Anyagi problémák hiányában a helységek megszerzése sem jelent akadályt számukra. Városainkban – falvainkban egyre több helyen hirdetik óriásplakátok a gyülekezeti alkalmakat. Fiatalok tömegeit vonzzák a hatáskörükbe. A mozgalom tevékenysége egyelőre feltérképezetlen, így nagyon nehéz dolga van annak a lelkésznek aki felekezetében azt tapasztalja, hogy hatáskörében teret próbál hódítani.
Szakdolgozat
› Dezső László Levente
› 2011
› Pages: 44
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
Órigenész olyan személyisége az egyháztörténelemnek, aki akkor és ott próbált tenni egyházáért, azt próbálta megvédeni a tévtanításoktól. Olyan maradandó hagyatéka van, amely megkerülhetetlen, hiszen számos teológiai nézet és irányzat alapul vette az ő nézeteit és gondolatait. A gnoszticizmus előretörésének korában próbálta megvédeni a teológiát a filozófiai befolyásoltságtól, és arra törekedett, hogy a teológiában valamely tant azért lehessen igaznak tartani, mert maga a Szentírás és nem valamelyik filozófus tanítja azt. Szerencsétlenségére kortársai közül nem akadt vitapartnere, aki az ő szintjére emelkedve vitába szállt volna vele egyes problémák és tanok tisztázásában. A Sátánról és a démonokról szóló tanítása miatt sok bírálat érte. Elsősorban azt próbálták rábizonyítani, hogy magát a Sátánt is üdvözíteni akarja. Jelen dolgozatban ezt a kérdést is megvizsgáljuk.