Repozitórium index

A misszió kérdésében a legújabb időkben olyan alapvető változások történtek, melyek a misszió egész felfogását befolyásolják. Kiemelkedik a missziói munka azon alapgondolata, hogy a missziói feladat nem a keresztyén európai kultúra átadása a pogány népeknek, nem is a keresztyénségnek, mint meglevő rendszernek velük való megismertetése, hanem Isten Igéjének hirdetése. Mint az egyház munkájában mindenütt, úgy itt is előtérbe lép az a gondolat, hogy az egyház egyetlen feladata, hogy hirdesse az Igét, mely reá bizatott. Ez tulajdonképen nem más, mint az egyház ráeszmélése a saját feladatára s mint Isten Igéjéhez való visszatérés az igehirdetés, nevelés, pásztoráció és misszió munkájában. Mind jobban látja a keresztyén egyház, hogy a missziói parancs nemcsak egyetemesen kötelező, mely alól nem lehet kibújni, de hogy ez a kötelezés az Ige hirdetéséről szól, melyet nem szabad semmi egyébbel, emberi gondolatokkal, feladatokkal vagy intézményekkel azonosítani vagy felcserélni.

1712. február 22-én született Bod Péter, református lelkész, irodalom- és egyháztörténész. Egyháztörténeti munkásságának legjelentősebb eredménye a latin nyelvű Historia Hungarorum ecclesiastica. Noha a kézirat már 1756-ban nyomdakész volt, és Bod Péter ki is küldte azt Hollandiába, a könyv majd csak 120 évvel később jelent meg Leidenben, három kötetben. Aki végigtanulmányozza a Smirnai Szent Polikárpus című könyvet, az nagyjából tisztába kerül népünk 16–17. századának, valamint a 18. század első felének történelmével, konfliktusaival és eseményeivel.

Apáczai Csere János a 17. század sokoldalú tudós magyar pedagógusa. A régi magyar irodalom egyik nagy alakja, a presbiteriánus mozgalom legjelentősebb képviselője. Református tanár, teológiai, filozófiai és pedagógiai író. Apáczai életművében egységes rendszert alkot a korszak valamennyi korszerű szellemi irányzata: az enciklopédizmus, a puritanizmus és a kartezianizmus. Ezt látjuk főművében, a „Magyar enciklopédiá”-ban, ahol összefoglalta kora tudományos eredményeit anyanyelvén, magyarul.

Briefe ungarischer Frauen im 18. Jahrhundert. Briefwechsel von ungarischen aristokratischen Frauen brachten eine neue Farbe in die Briefliteratur. Ihre Briefe sind selten von literarischem Wert. In ihren Mitteilungen verbleiben sie auf dem Niveau der Familienberichte (Klatschereien) und Haushaltfragen. Aber die Hervorragendsten, nach ihrem Talent, bereicherten die ungarische Briefliteratur mit neuen Farben. In ihrer Gesamtheit bedeuten sie doch eine vielfältige, geschriebene Tradition, auf die sich die ungarische Briefliteratur des 18. Jahrhunderts aufbauen konnte.