Repozitórium index

Az úrvacsora parancsának végrehajtása nem passzív részvétel, vagy újra el-mondott, elismételt szöveg. Az úrvacsora nem egy tan illusztrációja. Nemcsak gondolati kapcsolatba kerülünk Krisztussal, hanem lényegi és valóságos kapcsolatba. Nemcsak rá gondolunk, hanem arra is, hogy a Szentlélek által belénk költözik. Ez a jele és záloga annak, amit ő itt és most tesz, hogy valóságosan közöttünk van. Nem tanról van szó, hanem arról az örök életről, amelyet Krisztustól kapok kereszthalála által.

A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtár­gyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert eh­hez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.

Ravasz László Homiletikája egyrészt sikertörténet, mert teológiatörténeti mérföldkő, és 100 éven át mértékadó munka volt, mert az építő teológiai irányból táplálkozott; és még ma is mértékadó a maga módján. Ha összevetjük Ravasz László könyvét a 19. század közepétől a 20. század elejéig készült homiletikai tankönyvekkel, megállapíthatjuk, hogy ezek sem mé­ retükben, sem minőségükben nem vetélkedhetnek az ő munkájával.

Az egyház szócső voltát az teszi máig jelentőssé nyelvi identitásunk szempontjából, hogy az embereket körülvevő „legtöbbet beszélők” – tanárok, politikusok, jogászok és színészek – mellett ott találjuk a lelkészt is.1 Az igehirdetés sokak számára még mindig az a beszédműfaj, amellyel templomokban vagy a rádió hullámain keresztül hétről-hétre számottevő tömegek találkoznak. Ezért érdemes felidézni a történeti alapokat, a vázlatos bibliai és teológiai alapelveket, valamint szót ejteni röviden a szakrális nyelv erejéről és a jelen anyanyelvvédő egyházi szóhasználatáról.

Psalterium Ungaricum. Ha kimondjuk, leírjuk, hozzá kell értenünk egy életművet, magyarra fordított munkák sorát, amelyeket felölel Szenci Molnár Albert jelképi neve. Zsoltárkönyv évfordulója volt (1607), Bibliához kötött zsoltár évfordulója (1608) van, hisz a magyar Zsoltárkönyv ott ékeskedett az 1805-ig sorjázó kiadásokban. Molnár Albert a reformáció első százados fordulóján maga szerkesztette (1617) Scultetus kötettel tisztelgett. Ő magyarította Bullinger Imádságos könyvecskéjét (1621), végül Kálvin korszakos művét (1624). A Psalterium Ungaricumnak tehát kerek évfordulója volt 2007-ben, 2008-ban megértük a Hanaui Bibliáét. Szellemi hagyatékhoz kapcsolódik mindkettő, minket megajándékoz, és összeköt atyáinkkal, ha ismerjük, becsüljük.

Káté ügyében ok nélkül takarózik hazai nyakasságunk avagy elvtelen kuruckodásunk Kálvinnal. Könnyen feledjük, hogy milyen vallásúak is vagyunk mi? Egyházunk elnevezése a II. Helvét Hitvalláshoz kapcsol bennünket (Helvét hitvallású, illetve Evangélium szerint reformált), nem a kálvinizmushoz. De közvetlenül Kálvinhoz kapcsolható-e a Heidelbergi Káté? Illetve mondhatjuk-e joggal, hogy „Kálvin János szellemében fogant”? A Heidelbergi Kátéban is inkább a kiegyenlítő kálvinizmus érvényesült, mintsem maga Kálvin. Ettől függetlenül Kálvin is elismerte a Heidelbergi Kátét. Miért hallgatunk azonban Kálvin genfi kátéjáról? 1564-ben ezt is elfogadták atyáink.

„Éva nem az Férfiunak feje csontyából teremtetett, hogy ne lenne fellyeb való az Asszonyi állat az Férfiúnál, sem nem az lábából, hogy ne lenne szolgája és rabja az Asszonyi állat az Férfiúnak. Hanem az oldal csontyából teremtetett, hogy lenne társa az nyomorúságban és munkában, ezért hívatik segítőnek.” Az esztergomi szertartásnak az Oláh Miklós féle Nagyszombati Agendarius kiadásaiban megjelent egyik esketési beszédnek a protestáns párjára és hasonlóságára, tartalmi párhuzamaira hívja fel a figyelmet e kutatás, együtt közölve azzal a beszéddel, amelyet a Komáromi Csipkés György által összeállított Formula tartalmaz. A korábbi, azaz római katolikus prédikáció protestáns szerzés is lehetne, megfelelő körülmények között ma is elmondható volna református templomban.

Kálvin János liturgiai munkája. Istentiszteleti gyakorlatunk teológiai szempontjainak egysége fontosabb a külsőségek uniformizálásánál. Az igehirdetés és a sákramentumok közötti kapcsolat biztosítja az istentisztelet két gyújtópontját és az evangéliumi mérték szerint egyensúlyt. Az istentisztelettel és a sákramentumokkal kapcsolatos teológiai kutatások eredményei egyértelműek: a kettőn nem lehet elválasztani. Az istentisztelet teljességének egyensúlyt kell mutatnia a kötött és a szabad elemek tekintetében. A gyülekezetnek cselekvő módon kell részt vennie az istentiszteleten. A református istentisztelet lényege szerint a dicsőítést, a hálaadást és a megszentelődést szolgáló történés.

Alább az imádság korábbi és a lényegileg azonos későbbi teljes szövegét közreadom. Ezáltal a kézirat sérülése miatt hiányosan közreadott szakasz kiegészül. A szerkezetről is jobb képet kapunk nyomtatás alapján. A kéziratos és nyomtatott eltéréseket lábjegyzetben közlöm. Dőlt betűvel és | | közé zárva különböztetem meg a kéziratból hiányzó szavakat, részleteket, eltéréseket. Közreadásom két nyomtatott forrásra is támaszkodik.

A magyar református egyház istentiszteleti rendtartásainak korábbi történetében nehéz közvetlen Kálvin-hatást kimutatni. Ez nem egyedülálló jelenség, hiszen a liturgiatörténet bizonysága szerint a világ valamennyi református egyházában sok-sok hatás játszott közre az istentisztelet rendjének kialakításában, s ezek között szigorúan vett Kálvin-hatás csak ritkán és jókora fáziskéséssel érvényesült. Nem egy református egyház, beleszámítva a magyar református egyházat is, az I. világháborúig szinte tökéletesen elszigetelődött a Kálvin hatások elől. A magyar reformátusságnak azonban az 1909-es Kálvin-jubileum új impulzusokat adott.

Öregjeink kedves imádságos- könyvének van egy híres-neves ajánló verse: Mint gyors szarvas, kit vadász sért… Sokan tudták Arany Jánossal akkor is, ha a ronggyá imádkozott kötetke eleje hiányzott. Megokolom, miért hárítom el, mint képtelen ráfogást, hogy Apafiné Bethlen Kata szerzeménye volna ez a vers.

A Református Szemle liturgikával kapcsolatos írásai felölelik az alapvető és általános kérdéseket. Minden nemzedék újra és újra leporolja és aktualizálja az istentisztelettel, annak elemeivel, típusaival kapcsolatos álláspontját.