Repozitórium index

A jézusi erkölcs kompromisszummentessége elutasítja mind az önző, önfenntartó impulzusokat, mind pedig azt az ösztönös önvédelmet, amely másokkal szembeni agresszióval hoz létre különböző egyéni és politikai felépítményeket. Ezen a ponton feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mennyire alapozhatjuk a jézusi tanításra keresztyén kultúránk politikai eszközök útján történő védelmét? Nyilvánvaló, hogy lelki és társadalmi nyugalmunk szempontjából egy keresztyén alapokon álló nemzetpolitika értéke felbecsülhetetlen számunkra. Ennek ellenére, nagyon óvatosan kell a keresztyén minősítést használnunk az önkonzerválás folyamatában, hiszen Jézus etikai tanítása éppen a földi biztonságtól és komfortzónánktól próbál bennünket elmozdítani. Ebben a gyakorlatban pedig számítanunk kell a kötődéseink elszakadásával és hagyományaink szétmorzsolódásával is…

Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben – a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.

Reinhold Niebuhr etikájában, akárcsak társadalomszemléletében, különleges realizmussal szembesülhetünk. Ez a realizmus nem távolodik el a mennyei vonatkoztatási ponttól, viszont következetesen keresi a földi élet értelmét és etikai lehetőségeit. Reinhold Niebuhr számára nem kétséges, hogy a földi életet a maga Istentől kapott teljességében kell megélni, és tagadja azt a sztoikus megközelítést, amely a lélek zavartalanságában találja meg beteljesedési lehetőségeit. Az egyéni élet szervesen összekapcsolódik a közösségi léttel. Ez Niebuhr számára az egyik legfontosabb etikai kitörési pont, ugyanis ez már döntő lépés lehet az önzés leküzdésére.

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.

Ez a tanulmány Jób 29,18 fordítási kérdéseit vizsgálja. A szerző szerint az említett vers így fordítandó: „És mondtam: fészkemben halok meg, és [addig,] mint a homokot/mint a főnix, megsokasítok napokat.” A Héber Biblia szövege egyszerre hordozza mindkét szemémát − miközben a masszoréták egyértelműsíteni igyekeztek, egyúttal igazolták az általuk el nem fogadott jelentés valószínűségét is. Továbbá megállapíthatjuk, hogy valamely mű – jelen esetben a Héber Biblia – és az azt értelmező közösség intertextualitásában természetes a szöveg által előidézett konnotációkkal történő kísérletezés szándéka, főként a szerzők részéről. Ha a Jób könyve szerzőjének annak idején nem állt szándékában kiaknázni az itt felismert kettős jelentés lehetőségét (bár nem zárhatjuk ki, hogy ismerhette a főnixlegendát), akkor itt a talhinnak olyan esetét kell látnunk, amelyet a recepció alakított ki.

Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.

A bűn kérdésének helyes behatárolása Reinhold Niebuhr teológiájának egyik alapvető célkitűzése. A Szentírás szemszögéből a bűn számára is az Isten elleni lázadás ténye, amely társadalmi szempontból igazságtalanságot szül. A kicsinyes aggodalmat a bűn előzményének tekinti. A bukás mítosza, elmélete szerint a bűn nem a történelembe való beépülés lehetőségét jelenti, hanem a kísértés és bűn konstans valóságát szemlélteti.

Reinhold Niebuhr tudományművelése összekapcsolta teológiáját a történelem és a filozófia mélyreható analízisével is. Írásainak interdiszciplináris jellege azt a célt szolgálta, hogy a történelem és társadalom területén megfogalmazott diagnózisai aláhúzzák az általa kidomborított bibliai felismeréseket.

Niebuhr sajátos építőköve a 20. század teológiájának. Önmagát nem tartotta olyan hivatásosnak, aki mintaszerűen tárná fel teológiai rendszerét. Munkái a megvilágosodás erjesztő erejével bírnak, de etikája nem illeszkedik a megszokott rendszeres teológiai ágba. Ez nála korántsem lázadás vagy következetlenség, hanem inkább lázas keresése azoknak a misztikus és mégis élő pontoknak, ahol Isten megváltoztatja a történelem folyamának irányát. Így a históriában is igyekezett felfedezni az élő Isten gondviselését.

Tagadhatatlan, hogy bár a modern információs eszközökkel kiépített üzleti társadalom nem tartja magát istentagadónak, mégis ott tátong kendőzött bűnei között a meddő kérdőjel, az individualizmus, amely érzékelhetően rombol. Természetesen ezt a megállapítást nem morális cinizmussal, hanem építő szándékkal, a rehabilitáló megoldáskeresések alázatával tesszük, hiszen a céljaink köré tömörített életünkkel, intimitás- keresésünkkel mi magunk is részei vagyunk az egyénieskedő irányzatnak. Reinhold Niebuhr1 okfejtése azt segít megérteni, hogy az egyéni életfelfogásnál csak a közösségi önzés (érdek) a hangsúlyosabb.

Hitbeli gondolkodásunkat áthatja az a logikus következtetés, hogy Isten jelen van a történelemben, és ezt nem az emberi tervezés és alkotás szabadságának stratégiája irányítja, hanem elsősorban a Mindenható szuverén akarata. A történelem tehát Isten gondviselésének, áldásának és részleges ítéleteinek színtere. Viszont történelmi tisztánlátásunkat az a tény is nehezíti, hogy a legtöbbször képtelenek vagyunk szubjektív értékelés nélkül szemlélni az eseményeket. Reinhold Niebuhr annak tulajdonítja szubjektív értékelés veszélyét, hogy amikor a történelem eseményeit vizsgáljuk, az érzelem kerül az események virtuális központjába, az értelem pedig kiszorul egy külső körre.

Ravasz László első esztétikai tárgyú művei diákkorában születnek. Esztétikai felfogásának legrendszerezettebb összefoglalását az 1907-ben Kolozsváron kiadott Schopenhauer esztétikája című munkájában találhatjuk meg. Ez volt a filozófiai doktori disszertációja. Felfogását ebben is közvetett módon fejti ki, éspedig Schopenhauer esztétikájának a bírálatában: Miután ismerteti a német filozófus gondolatait, a doktori dolgozat második részében kiértékeli és kiigazítja az esztétikai alapfogalmak schopenhaueri megközelítéseit. Ekkor még a filozófus Ravasz László fogalmaz; későbbi írásaiban, beszédeiben már teológiai szemlélettel és nyelvezettel szembesülünk.

Reinhold Niebuhr gondolkodása és az a képessége, ahogy a társadalom problémáit és igazságtalanságait az Isten Kijelentése által adott erkölcsi normarendszer alapján feltárta, őt a 20. századi amerikai társadalom és az egyetemes gondolkodás egyik kiemelkedő értelmiségi személyiségévé tette. Nem csupán teológus, hanem szociáletikus, közéleti személyiség és magával ragadó szónok volt egyaránt. Teológiai gondolkodását hivatalosan a neo-ortodoxia körébe sorolják. Reinhold Niebuhr hatása a 20. századi amerikai társadalomban egyedülálló volt. Nem dolgozott ki tulajdonképpeni teológiai rendszert, de arra törekedett, hogy a társadalom nagy problémáira irányuló megoldásokat egyetlen alternatívaként leszűkítse az Istenről szóló tudomány színterére.

Tanulmányunk arra tesz kísérletet, hogy a nyitott mű modelljét alkalmazza a prédikációra. Az Umberto Eco könyvében felvetett homiletikailag releváns gondolatokat megpróbáljuk majd a prédikációkészítés folyamatában felhasználni. Eco könyve a hatvanas években jelent meg először.

Negative Aspects in the Picture about יהוה. Approaches of Three Writers of Old Testament Theology. Different modes of interpretation drive to different conclusions. This study examines these differences in the works by W. Eichrodt, G. von Rad- and W. Brueggemann of Old Testament theology. The two former authors use the historical interpretation, while the third one is the representative of the rhetorical and narrative theology. The theme of Yahweh’s negative aspects is always a stumbling-block not only for laymen, but also for the scholars of theology. Differences deriving from interpretation are illustrated through three biblical examples: the heavenly scenes in 1Kings 22 and Isaiah 6, Saul’s story, and that of the Book of Job.