Repozitórium index
Publikáció › Név Nélkül › 1870 › Pages: 128Emlékirat az Erdélyi Evangéliumi Református Egyházi Főtanács megbízásából, hivatalos okmányok nyomán összeállítva.
Liturgiai szolgálati minimum 1938-ban a Trianon utáni időkben Romániában. Farkas Jenő marosvásárhelyi esperes munkanaplója alapján
Szakdolgozat › Aszalos Szidónia Honoráta › 2020 › Pages: 48 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.