Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 6 of 6 results.
PublikációPethő Sándor2023Pages: 260--281

1915 karácsonyán két kérdés foglalkoztatta Kolozsvár közönségét. Az egyik a háború, a másik pedig az Ady Endre költészete körül zajló sajtópolémia volt. A vita ekkortájt az országos sajtóban már hónapok óta zajlott, 1915 karácsonyán azonban két helyi lap, a Tiszántúl és a Kolozsvári Hírlap is bekapcsolódott. Ez utóbbi öt neves kolozsvári értelmiségi, köztük két egyetemi professzor véleményét kérte ki Ady költészetéről. Kik voltak ők? Mi volt a véleményük? Hogyan jutott el az ügy odáig, hogy egyikük párbajra hívta Adyt? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ a korabeli kolozsvári élet eme érdekes epizódjának felelevenítésével.

PublikációPethő Sándor2023Pages: 220--237

Kivonat Több mint száz évvel elkészülte, és majdnem ugyanennyivel első megjelenése (1926) után először jelent meg most magyarul Somló Bódog posztumusz filozófiai műve, a Gedanken zu einer ersten Philosophie – Pethő Sándor fordításában. A könyv a magyar filozófiatörténet igazi legendája; nemzedékek emlegették, de töredékes formája, nehéz nyelvhasználata miatt mindeddig kevéssė épült be a tudományos köztudatba. Mitől jelentős ez a mű? Mennyiben változtatja meg Somlóról kialakult képünket? Érdemes-e teológusként is kézbe venni? Az előadás ezekre a kérdésekre keres választ.

PublikációCsiha Kálmán20071005Pages: 1156--1160

PublikációGara József1940Pages: 19--21

Ahoz a munkához, amit a szórványokban lakó hívek között végzünk, szükséges ismerni azokat a lelkeket, akik itt laknak s azt a gyülekezetét, amelyet ezek alkotnak. Természetesen csak nagy vonásokban lehet ennek jellemvonásaira rámutatni, mert ez olyan kérdés, ami hosszas tanulmányt igényel s mert ezek a vonások helyenként mások és mások a helyi körülmények és az egyéniségek szerint. Maga az a helyzet, amelyben az illető lélek és gyülekezet él, a körülte lakók felfogása, hite, nyelve, világnézete befolyásolja ezeket és más és más vonásokat vált ki a lelkekből. Azért itt csak azokat az általános vonásokat keressük, amelyek minden szórványban élő lelket jellemeznek, vagy amelyek, mint kísértések, ott állanak minden ilyen lélek és gyülekezet előtt.

SzakdolgozatPál Árpád Csaba2018Pages: 98Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatomban a Marosi református egyházmegye 1806-os vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Három fő, egymásra épülő fejezetből tevődik össze a dolgozatom, amelyek által betekintést nyerhetünk az 1806-os év egyházi, valamint gyülekezeti életébe. Az első fejezetben a marosi egyházmegye kialakulásának történetéről és a Mária Terézia és I. Ferenc uralkodása közti viszontagságos időről írok. A második nagy részben az általam feldolgozott nyers szöveg pontokba szedett elemzését olvashatjuk: a vizitáció, mint fegyelmi hatóság, mint adminisztratív hatóság, és mint gazdasági hatóság. A különböző ügyek által kirajzolódik előttünk egy konkrét kép az adott gyülekezetekről. Végül a harmadik nagy fejezetben a nyers szöveget közlöm.

SzakdolgozatPál Árpád Csaba2015Pages: 69Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Dolgozatomat három részre osztottam a jobb áttekinthetőség kedvéért. Az első felében a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását, fejlődését és az adott korban kiteljesedett voltát tárgyalom. A dolgozatom második felében a kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, ezáltal is körvonalazva és egészebbé téve a történelmi áttekintő részt. A dolgozatom harmadik részében az általam átírt szöveget dolgozom fel.