Repozitórium index
Nem nyilvános dokumentumok csak részleteket jelenítenek meg. Összesen 1 eredmény
Kemény Simonné Teleki Anna, Erdély „egyik legnemesebb és legeszesebb asszonya”. II. Házassága ifjú Báró Kemény Simonnal
Publikáció
› Viczián István
› 2021
› 114
› 3
› Pages: 304--338
Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöljük. Miután az I. részben fiatalkorát mutattuk be, e II. részben Kemény Simonnal kötött házasságával foglalkozunk.
Gróf Teleki Anna 1801-ben házasságot kötött ifj. br. Kemény Simonnal, aki előzőleg tanulótársával, Bolyai Farkassal Göttingenben végezte egyetemi tanulmányait. Kemény Simon később is megmaradt Bolyai segítő barátjának és szellemi társának. A fiatal pár Marosvásárhelyen, Apanagyfaluban, majd főként az Alsó-Fehér megyei Csombordon lakott. Hat gyerekük született, akik közül öt elérte a felnőttkort. Teleki Anna olyan erényekre nevelte a gyermekeit, mint jószívűség, becsületesség, szorgalom, szerénység. Fennmaradt neveléssel kapcsolatos írása és imádsága.