Repozitórium index
Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának ügyei az 1947-es párizsi békeszerződések után
Szakdolgozat › Tatár László › 2022 › Pages: 109 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.
Szakdolgozat › Tasnádi István › 2021 › Pages: 54 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban Verestói György életét és püspöki tevékenységét vizsgálom. Célom feltérképezni, hogy Verestói György önéletírásában hogyan foglalja össze életét, valamint a szűk öt évet felölelő püspöki tevékenysége során (1760–1765) milyen szerepet töltött be az egyház vezetésében. Munkám elsősorban forrásfeltáró és -rendező jellegű, mivel eddig ki nem adott és fel nem dolgozott levéltári adatokra (jegyzőkönyvek, levelezések) épül. Ezek közül kiemelkedő Verestói György latin nyelvű önéletírásának fordítása, amelyet teljes terjedelemben közlök a dolgozatban. Noha Török István már lefordította az említett kéziratot, a szöveget több szempontból (nyelvezet, szöveghűség, pontosság) is indokolt volt újrafordítani, illetve a szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni. A dolgozat továbbá részletesen foglalkozik a püspöki tisztség kérdésével.