Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 3 of 3 results.Publikáció
› Máthé-Farkas Zoltán
› 2019
› 112
› 2
› Pages: 113--142
Ez a tanulmány Jób 29,18 fordítási kérdéseit vizsgálja. A szerző szerint az említett vers így fordítandó: „És mondtam: fészkemben halok meg, és [addig,] mint a homokot/mint a főnix, megsokasítok napokat.” A Héber Biblia szövege egyszerre hordozza mindkét szemémát − miközben a masszoréták egyértelműsíteni igyekeztek, egyúttal igazolták az általuk el nem fogadott jelentés valószínűségét is. Továbbá megállapíthatjuk, hogy valamely mű – jelen esetben a Héber Biblia – és az azt értelmező közösség intertextualitásában természetes a szöveg által előidézett konnotációkkal történő kísérletezés szándéka, főként a szerzők részéről. Ha a Jób könyve szerzőjének annak idején nem állt szándékában kiaknázni az itt felismert kettős jelentés lehetőségét (bár nem zárhatjuk ki, hogy ismerhette a főnixlegendát), akkor itt a talhinnak olyan esetét kell látnunk, amelyet a recepció alakított ki.
Publikáció
› Kozma Zsolt
› 2005
› 31
› 3
› Pages: 148--153
A fent említett folyamatok ma heveny módon jelentkeznek európai társadalmunkban: tanúi vagyunk a keletről nyugatra történő etnikai áramlásoknak, a migrációnak, érdekeltek vagyunk ennek következményében, a szórványosodásban, és a keresztyén egyház egyik legfontosabb kérdését, a missziót érintik. A népek, népcsoportok, az egyének vándorlásával az eszmék is behatolnak, az egyház és hívő tagjai is ütköznek a más nem keresztyén vallásokkal. A kelet– nyugati áramlásnak a migráció és a szórványosodás esetében külső okai voltak, a misszió esetében belsők.
Szakdolgozat
› Zsizsmann Endre
› 2014
› Pages: 69
› Supervisor: Kállay Dezső
Pál apostol areopágoszi beszéde (ApCsel 17,16–34) az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egyik legérdekesebb, de ugyanakkor legvitatottabb szakasza. Számos kérdést vet fel: Mi a jelentősége annak, hogy Pál apostol az Areopágoszon prédikál? Milyen mértékben érezhető Pál apostol igehirdetésében Lukácsnak, mint szerkesztőnek a munkája? Kicsoda az „ismeretlen Isten”, akit Pál hirdet? Jelen dolgozatunk célja az, hogy megismerjük, és megismertessük a pogány környezetben elhangzott missziós beszéd sajátosságait. Továbbá azt, hogy miként lehet megszólaltani a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló evangéliumot az athéniek körében. Ehhez kortörténeti, hagyomány- és motívumtörténeti vizsgálatot kell végeznünk.