Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 5 of 5 results.
PublikációCzire Szabolcs20156Pages: 7--30

A minák, illetve talentumok példázata Istenről, illetve a mennyek országáról szól. De vajon ez kötelezően azt is jelenti, hogy Istenről is szól? Vajon a nemes ember, aki azt mondja magáról, hogy könyörtelen ember, mert behajtja azt is, amit nem fektetett be, és learatja azt is, amit nem vetett el, tényleg Istenre vonatkoztatandó allegorikusan? A példázatok jelenlegi kontextusát az evangéliumok eszkatologikus példázatai képezik, főként Máté evangéliuma esetében. De hogyan változik a példázatok olvasata, ha azokat az 1. század 30-as éveinek galileai paraszti társadalmának összefüggésében halljuk? Hát akkor, ha azokat Máté evangéliumának szegényekre és elnyomottakra néző anyagának kontextusában látjuk, ahol nem lehet egyszerre két urat szolgálni: mammont (pénzt) és Istent, profitot és Isten országát?

PublikációGeréb Zsolt20161096Pages: 710--711

PublikációGeréb Zsolt20191125Pages: 592--598

Minden egyházközségnek megvan a maga jellegzetessége, sajátos arculata. Az I. Mezőségi Ifjúsági Konferencia azt a célt tűzte maga elé, hogy felkutassa azokat az értékeket, amelyek széppé teszik egy-egy gyülekezet lelki arcát, és amelyek megtartó erőt jelentenek az eljövendő nemzedékek számára.

SzakdolgozatAdorján Dénes2018Pages: 63Supervisor: Buzogány Dezső

Licenciátusi dolgozatom 1864-től 1912-ig, csaknem az első világháborúig szolgáltat jegyzőkönyvi adatokat az egyházközségről, magiszteri dolgozatomat pedig ennek a közvetlen folytatását képezi, mégpedig 1912-től 1922-ig. A bánffyhunyadi egyházközség történetének felkutatása és annak részletesebb megvizsgálása által bepillantást nyerhetünk az egyházközség múltjába, egykori életébe, annak alakulásába és fejlődésébe. Az ismertetésre kerülő adatok, információk az egyháztörténet kutatói számára is segítséget nyújthatnak a kor eseményeinek jobb megismeréséhez.

SzakdolgozatAdorján Dénes2015Pages: 48Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.