Repozitórium index

A Szentirás kanonikus könyveinek eredeti nyelve iránt megnyilvánuló tudományos érdeklődés története csak nagyon hullámos grafikonvonallal volna megrajzolható. Nemcsak korok, hanem theologiai irányzatok szerint is eltérő és változó volt az a magatartás, mellyel a bibliakutatás a Szentirás héber és görög szövege felé fordult. Időnként úgy vonzották magukhoz az eredeti bibliai szövegek a tudományos mohóságot, mint a mágnes a vasat, máskor ellenben csendes közönyösséggel nyugodtak bele a theologusok a meglevő fordítások kielégítő voltáról kiformálódott közfelfogásba.

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

A görög nyelv tanulmányozásának fontossága - ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.

Megfelelő embert a megfelelő helyre. Tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, amikor ember és hivatal egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, amikor nem így történik. Mindezt abban a hitben mondom, hogy semmi sem történhet Isten ordinációja, vagy éppen permissziója nélkül, aki gyakran megengedi, hogy méltatlannak ítélt vezetők álljanak az élen, s kegyelmének jele, hogy az alkalmatlan elöljárók ellenére is van hatalma megtartani egy közösséget.

Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.

Az egyház Krisztus teste. A teológia Isten Igéjének szent tudománya. Aki ezt a két állítást tagadja, vagy a kettőt egymással szembeállítja, az mindkettő létét vonja kétségbe. De nem csak ezt kell kimondanunk, hanem azt is, hogy az egyház lelkisége és a teológiai gondolkozás nem is választható el egymástól. Az egyháznak van egy testi létformája, úgy, ahogyan testületekben kormányozza önmagát, a teológiai gondolkozás testet ölt egy tanintézetben; azonban az egyházkormányzat nem önmaga az egyház, hanem annak csak létkerete, az intézet nem önmaga a teológia, hanem csak képviseli azt.

Több, mint tizenegy év távlatából nézünk vissza 1990. január 4-e délutánjára-estéjére, amikor négy-öt református teológiai tanár összehajolt, s nagy akarással, reménnyel már nem kellett félnie attól, hogy a mindenség konok falán zúzza véresre koponyáját. Ma sem tudjuk, hogy az Új bor, új tömlőben megfogalmazott álmaink eljutottak-e az egyházi közvélemény elé, vagy sem. Lehet, hogy eme első lépés után mi voltunk tétovák, lehet, hogy mások jobbatmegvalósíthatóbbat gondoltak ki. Ez a pár oldal hitünk szerint nem csak egy Isten szerinti, teljesebben megélhető egyházi jövőrajzot akart adni, hanem szeretett volna egy előre sejtett szétműködést megelőzni. Noha mindannyiunk fájdalmára nem ez történt, újraolvasva írásunkat, Isten iránti hálával mondjuk egymásnak – most pedig azoknak, akik kezükbe veszik folyóiratunkat –, hogy azokban a napokban a Teológia sok mindent tett le az egyház akkor még meg nem terített asztalára.

Dolgozatom célja az, hogy bemutassam a rotációs modellnek a kialakulását és elméletét, valamint annak használhatóságát és hasznosíthatóságát egyházközségi, vallásoktatási munkásságunkban. Ugyanakkor a gyakorlati alkalmazáshoz kívánok néhány konkrét példát, bibliai történetet bemutatni a modell segítségével.

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.