Repozitórium index

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.

A dolgozat az unitárius egyházkörök azon régi textíliáira összpontosít, amelyek az 1600-as évektől kezdődően az 1800-as évek közepéig kerültek az egyházközségek tulajdonába. A 17–19. századi levéltári források – püspöki és esperesi vizitációs jegyzőkönyvek, egyházközségi leltárkönyvek, számadáskönyvek – segítségével kirajzolható az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének képe, követhetővé válnak az állományban végbemenő változások. A napjainkig fennmaradt textíliák ugyanakkor szemléletesebbé teszik a gyülekezetek életében fellelhető szokásokat, különösen az adományozói szokásrendet, valamint az egyháztagok kegyességi és reprezentációs igényét. Az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének, különösen a textíliáknak kevés figyelmet szenteltek az elmúlt évszázadok során. A dolgozat célja ezt a hiányt pótolni az unitárius gyülekezetek textilállományának felmérésével, egy katalógus összeállításával és a levéltári források részletes elemzésével.

Francis David’s selected sermons were published by the printing press of Alba Iulia (Gyulafehérvár) in 1569. These sermons are structured in an almost identical way: biblical text, brief summary, lessons and the proper sermon. most of the sermons, which adhered very strictly to the explanation of the text, were probably preached in the court of John Sigismund, prince of Transylvania, while others at services and workshops for priests who came to the religious disputes. As modern readers, we might posit the likelihood that bishop Francis David held training courses for pastors to prepare them for propagating the antitrinitarian doctrines whenever they had the opportunity. This paper examines to what extent Francis David’s sermons can be considered miniature encyclopaedias or repositories of useful knowledge as were the sermons of the 16th century.