Repozitórium index

A Kárpát-medencei etnikumok mesenarratívájában a mostohaság fenoménje (árvaságra jutás, elválás, otthonról való eltávolítás, másvalakinek való átadás vagy újraházasodás miatt) igencsak gyakran fordul elő különböző típusok variánsaiban. A mítoszkutatók és folkloristák, az exegéták és a középkori, illetve az újkori történelem jeles tudósai számos diszciplína szemszögéből alaposan feltérképezték e fenomént. Ám az egyes mesenarratívák irodalmi hermeneutikai elemzése révén feltárul az a történelmi és szociokulturális háttér, egyéni és lokális közösségi tapasztalat, amelyből a társadalmi lét peremére vetett, olykor a családban éppen csak megtűrt, esetenként jogfosztott gyermek léte értelmezhető. A mesemondók – mintegy az elviselhetetlen mostohalét kompenzációjaként – egy, a hős mellé rendelt segítő lény, „istenküldötte ember” közbenjárása révén igyekeznek a rossz-tapasztalatot felülírni a jó-sors megteremtésének lehetőségével.

A temetők legalább annyit beszélnek egy település történetéről, szellemiségéről, mint a történelemkönyvek és a levéltárak sárguló feljegyzései. Életünk irányultságát, életértékeinket nemcsak a „quo vadis”, a „hová mégy”, hanem az „unde venis”, a „honnan jössz” is egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul határozza meg. A „honnan” és a „hová” feszültségében egyéni életek és sorsok, de ugyanígy történelmi idők is megméretnek. Temetőnkben számos olyan egykor ismert személyiség pihen, aki erdélyi vagy partiumi kötődésű. Barangolásunk útvonalát a temetői parcellák szerint állítottuk össze. Az idők során néha szabálytalanul kialakított nyughelyek azonosíthatósága érdekében valamennyi sírt GPS-koordináták alapján tartjuk nyilván, ezeket a négyjegyű számokat zárójelben közöljük. *-gal jelöltem azokat, akik a Sárospataki Református Kollégiumban tanultak.

Ebben a jellemzésben is felfedezhetjük, hogy a törvény szerinti élet, a földi javak megvetése és az elkülönülés, valamint az Istennek szolgáló életvitel együvé tartoznak. A papi, elit jellegű terapeuta létmód pedig az Istenhez menekülés sajátos formája.

A hajdani próféták hiányában egyre fontosabbá lesz az írott hagyomány, tekintélye megnövekszik, és egyre nyomatékosabban határozza meg az a kultikus, társadalmi-politikai szférát, az életvitelt. Mindezzel együtt egyre nagyobb súlya lesz az írás helyes értelmezésének. Ezen a téren meghatározó volt a farizeusok buzgó igyekezete, akik Josephus Flavius szerint azt tartották magukról, hogy ők értelmezik a leghelyesebben az Írásokat.43 Jézus Krisztus idejére már olyan tekintélyes írásmagyarázási hagyományt mondhattak magukénak, az úgynevezett atyák hagyományát, amely szinte elfedte, háttérbe szorította a szent iratokat. Jézus ezért bírálta őket ilyen értelemben: ti azt tanítjátok, viszont meg van írva, azaz vissza az eredeti kijelentéshez! (Mt 5,17 skk.) És a szadduceusok is joggal bírálták hagyományaik túlhangsúlyozását. A tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2.

Figyelni, figyelmeztetni, eszmélkedni akarunk. Az önvizsgálatnak csak úgy van értelme, ha az egyház lényegéből, szolgálatából, világban betöltött szerepéből és felelősségéből fakad. Eddig nem reflektáltunk. Azaz megtettük, csak nem a lelkipásztori közösség nyilvánossága előtt. Hogy miért nem tettük? A teljesség igénye nélkül néhány lehetséges okot sorol fel az előadó.

Zavaró, hogy a választások évében az egyházi vezető hallatán mindenki felfelé mutogat, a felelőstekintetében másokat lökdös a tükör elé. Ezzel a látásmóddal nemcsak az a baj, hogy egyoldalú, esetleg igazságtalan, de teljes mértékben ellentmond az egyház vezetéséről, építéséről szóló bibliai és hitvallási tanításoknak. Felelősséget hárít az egyházi vezetők egy szűk csoportjára, míg maga kritikája paravánja mögé bújva felelőtlenül a leépülésnek és az anarchiának aszisztál.

Mi is juthatna tehát elsőre eszembe a hívő ember nyilvánosság előtti megjelenési és megnyilatkozási módjáról, mint az apostoli bolondság sodró szabadsága, a Pálé, aki önmaga védelmére, mentségére mondott beszédét – még azt is! – arra használja, hogy Fesztuszt, a Néró császár által kinevezett júdeai helytartót megmentse, a Krisztusban közénk jött evangéliumot neki is fogyatkozások nélkül kihirdesse.