Repozitórium index
Szakdolgozat › Bálint Mihály › 2021 › Pages: 136 › Supervisor: Czire SzabolcsJézus történetével, a vallásos képzetekkel manapság már a vizuális média csatornáin keresztül értesülnek az emberek. Onnan gyűjtenek információt, az ott ábrázolt alakok, gondolatok, képzetek határozzák meg a bemutatott témáról kialakult véleményeiket. S mivel nekünk, unitáriusoknak, is vallásunk központi tengelyében ott van Jézus tanítása és személye, ezért nem mellékes tisztába lenni azzal, hogy milyen Jézus-portrékkal, reprezentációkkal találkoztak az emberek a vizuális médiában, mesékben, filmekben. S mivel nekünk kiemelten fontos a történeti Jézus alakja, ezért felmerül a kérdés, hogy a vizuális médiában, a jelenlegi dolgozat esetében a játékfilmekben, megjelenik-e a történeti Jézus alakja, egyes árnyalatai, az ember Jézus-portrék? A dolgozatban azt a témát próbálom meg körül járni: az elmúlt század és napjaink játékfilmjeiben hogyan jelenik meg Jézus alakja.
Publikáció › Zalatnay István › 2014 › 107 › 2 › Pages: 160--168Előadásomban három témáról szeretnék beszélni: a Heidelberi Káté szerkezetéről, azután arról, hogy ez miként érvényesül az 1948-as Énekeskönyv struktúrájában, és végül ennek az Énekeskönyvnek a tényleges használatáról.
Publikáció › Szomor Attila › 2014 › 107 › 2 › Pages: 237--239A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából rendezett konferenciának és a most megnyitott kiállításnak van egy érdekes, elgondolkodtató színfoltja. A több évszázad nyomtatásban megjelent hitvallásait megtekinteni igyekvő, kíváncsi látogatók négy fotót pillanthatnak meg a lépcsőfordulón, amelyek élénk színvilágú ólomüveg-ablakokat örökítenek meg. Ezek az ólomüvegek mintegy hét éve díszítik a zilah-ligeti templom ablakait. De vajon hogyan kerülnek ezek az ólomüveg-ablakokról készített fotók egy kátékiállításra? Miért vannak itt? És mit üzennek?