Repozitórium index
Publikáció
› Bak Ágnes
› 2016
› Pages: 360
A repertórium a Kolozsváron megjelenő, Az Út című teológiai folyóirat harminckét (huszonhat+hat) év alatt megjelent, teljes cikkanyagát tartalmazza, kivéve a 2001–2006-ban kiadott évfolyamok szerkesztői közleményeit és a Szerkesztői üzenetek című rovatot, amely Kiadóhivatali üzenetek (1925–1926), majd Szerkesztői és kiadóhivatali üzenetek (1927–1931) címen jelent meg, és amely 1936-ban cím nélkül közölt iratterjesztési felhívásokat, nyugtázásokat. A forrásmunka két főegységre tagolódik. Az első Az Út tartalommutatóját tartalmazza, először a 20., majd a 21. századi évfolyamokét rovatok szerint, a szerzők, illetve címek betűrendjében, a második pedig a folyóirat anyagát témacsoportok szerint. A két egységbe csoportosított anyag Névmutató, Helységnévmutató, Tárgymutató és a bibliai versek locusait tartalmazó Textuárium által válik használhatóvá.
Publikáció
› Klein Hans
› 2023
› 116
› 3
› Pages: 295--304
Ez az előadás amellett áll ki, hogy fel kell éleszteni a teológiát mint mesterséget, éspedig oly módon, hogy teológiai hallgatóknak meg kell tanítani a teológus-mesterséget. Ennek érdekében három kérdéskört bont ki: 1. Milyen a kézműves mentalitás a paraszti mentalitással szemben? 2. Miként értendő és hogyan tanítható a teológia mint mesterség? 3. Szabad-e egyáltalán a teológiát mint mesterséget űzni? Végül néhány következtetést von le: az a teológus, akire mindinkább szükségünk van, olyan igazi mesterember, aki mindig újat tanul, hajlandó átképezni magát, hogy a gyülekezetnek a legjobbat nyújtsa; aki önmagát és teológiáját kivetítve szerénnyé lesz; és aki szemmel tartva az atyák hagyományait és a keresztyén emberek életét kész megtisztítani az evangéliumot a letűnt korok örök érvényű igazságokká kiáltott terméketlen magyarázataitól.
Publikáció
› Balogh Csaba
› 2021
› 114
› 5
› Pages: 597--602
2021. július 15–16-án a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) tanárai közös tanácskozáson vettek részt az erdélyi és királyhágómelléki református egyházkerületek képviselőivel. A teológiai felsőoktatás jelenéről és jövőjéről szóló közös megbeszélésekre, egyeztetésekre 2016 óta kerül sor rendszeresen.