Repozitórium index
Publikáció › Kovács László Attila › 2021 › Pages: 436--442Új teológiai fogalmak megjelenésének vagyunk a tanúi – nemcsak tanúi, de asszisztálunk megjelenésüknél. Az online istentisztelet fogalma tulajdonképpen már évek óta a levegőben lebeg, de nem úgy gondoltuk ezt az új lehetőséget, ahogy a mögöttünk álló hónapokban éltük át. Hogy jó volna élőben közvetíteni istentiszteleti alkalmainkat a rendelkezésünkre álló hálózaton – ez az igény már többéves múltra tekint vissza. Szabad-e a valóságos istentiszteleti közösséget aláásni azzal, hogy virtuális pótlékot kínálunk helyette? Ezt a dilemmát sokan megfogalmazták, ezért óvatosságra hajlottunk minden ilyen kísérlettel kapcsolatban. Most azonban, a pandémia szorításában nem volt idő aggályoskodni, azonnal cselekedni kellett, és egészen más megvilágításba került az online istentisztelet kérdése. Most valóságos istentiszteleti közösség nélkül csatlakoztunk a hálózatra. A virtuális közösség mögött nincs valóságosan megélt istentiszteleti közösség.
Publikáció › Benkő Timea › 2019 › 10 › Pages: 139--152Járosi Andor és id. Kiss Béla neve elválaszthatatlan a 20. századi erdélyi magyar evangélikus liturgia megújításának történetétől. Az első világháború borzalmait követően a nyugati kereszténység egyházai arra törekedtek Európa-szerte, hogy beinduljon egy belső megújulás, amelyet az istentiszteleti élet megújítása is kísért. Ez a megújulási és megújítási folyamat a magyar lutheránus egyházakban is beindult.
Szakdolgozat › Gilyén Levente › 2012 › Pages: 68 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánA montanizmus jól példázza, hogy hova vezet az irracionalitás, a rajongás, és mi történik akkor, ha elkápráztatnak a pillanatnyilag megmagyarázhatatlan jelenségek. Jelen dolgozat a montanizmus kialakulását, elterjedésének okát, teológiáját, valamint ennek a pünkösdi-karizmatikus mozgalommal való rokonságát kutatja, és célja az, hogy rávilágítson a nyelveken szólás és az eksztatikus próféciákkal kapcsolatos veszélyre, illetve a tévelygések elkerülése végett figyelmeztessen a túlkapásokra.