Repozitórium index

A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz. Az itt közölt írás, amely egy előadás kibővített és szerkesztett változata, a szkólékobrótosz (σκωληκόβρωτος) néven ismert betegség kérdéskörébe enged betekintés kanonikus bibliai, A Makkabeusok második könyve, Josephus Flavius írásai, a rabbinikus források és a Jób testamentuma apokrifus könyv alapján.

This study presents the doctrinal environment of the Nicaeno-Constantinopolitanum, including its lost Tomus, mentioned by the synodal epistle of 382, in light of which the Creed’s theology ought to be explained. Despite some lacunae, modern scholarship established links between the West (Rome), the Antiochene council of 379 and the ecumenical council of 381. The Fathers’ attempts to find new methods of expressing a pneumatology based on the threefold ὁμοούσια demonstrate that the consubstantiality was meant to be extended to the Spirit. The Early Church regarded the Nicene Creed as being “the faith” (ἡ πίστις) or “the symbol” (τὸ σύμβολον). The other three formulae (of 381, 433 and 451) were definitions or explanations (ὅροι) of, yet by no means additions to “the ancient faith of the 318 holy Fathers”.

Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett.

Az előadás címében kijelölt téma szerint két kérdéskörre fogok összpontosítani. a missziói parancsra és arra, hogy mit jelent ez a presbiteri szolgálatra nézve, és igyekszem úgy beszélni ezekről, hogy minél közérthetőbb legyek, illetve hogy ami elhangzik, az hasznosítható legyen. Ennek ellenére vagy inkább ennek érdekében mégis kénytelen vagyok először az elméleti alapvetéseket tisztázni. Ezután pedig rátérek azokra a szolgálati lehetőségekre, alkalmakra, amikor a presbiter eleget tehet a missziói parancsban megfogalmazott követelményeknek, majd néhány gyakorlati tanácsot fogok felsorakoztatni a lelkész és presbiter közreműködésére vonatkozóan, hogy küldetésünket igazán, ténylegesen tudjuk közösen betölteni.

Sokszor egyházunkban nem is az a baj, hogy a hívek, presbiterek nem végzik szolgálatukat, hanem az, hogy az egyház nem is szólítja meg őket, nem kapnak küldetést, s ha igen, akkor csak úgynevezett alsóbbrendű feladatok végzésére látjuk őket képeseknek.