Repozitórium index

A Szentírásban található ördögűzési történetek igencsak megmozgatják az emberiség fantáziáját, mind a mai napig. A téma sok kérdést felvet, mint például a gyógyítások szerepét, akkori értelmezését, sőt az is kérdés, hogy hogyan vélekedjen a mai ember az ördögűzés témájáról. A dolgozatomban éppen ezért a számos hasonló evangéliumi történet közül egyet, a gadarai megszállott meggyógyításának történetét vizsgáltam meg Márk evangéliuma alapján, majd követtem annak recepcióját a pre-niceai óegyházi korszakban. Mai bibliakutatók az ézsaiási "új exodus" jeleit vélik felfedezni a történetben. Az óegyházban számos üdvtörténeti következményt vezettek le Jézus Krisztus efféle gyógyításaiból. A történetet analógiaként használták fel igehirdetésekben az ember esendőségére nézve Isten nélkül és az Isten hatalma alatt végbemenő élet közötti kontraszt kiemelésére. 

Nebukadneccar egyik terjedelmesebb felirata a brisai sziklafelirat, az észak-libánoni térségből. A tanulmány ennek a feliratnak az akkád nyelven írt verzióját és annak magyar fordítását tartalmazza, bevezetővel és mindenekelőtt az Ószövetség olvasóit szem előtt tartó jegyzetanyaggal. A brisai felirat egyrészt a babiloni fogság előtti korszak története, másrészt általában a bibliai történetírás és szellemtörténet szempontjából is fontos kordokumentum. A felirat helyenként reflektál az Újbabiloni Birodalom nyugati térséggel kapcsolatos ténykedéseire és politikájára is.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Dolgozatunk Káin és Ábel értelmezéstörténetét dolgozza fel, a kezdetektől napjainkig, és mellette két dramaturgiai recepcióval egészül ki. Célkitűzésünk az volt, hogy megállapítsuk a nagy paradigmákat és az általuk született értelmezési variánsokat a történet főbb motívumairól. Emellett arra voltunk kíváncsiak, hogy a teológiai vonal mellett milyen értelmezések születtek a drámai feldolgozásokban, s ezáltal kimutatni a kölcsönhatási viszonyokat teológia és szépirodalom között. Dolgozatunk vizsgálata hozzájárul a teológia mai nagy kérdésköréhez: a testvérháború teóriájához. A téma boncolása során jobban megértjük történelmünk alakulását, valamint elmélyültebb tudást szerzünk a köztünk lévő összetett, testvérségi viszonyokról.

Jézus igehirdetései után nem olvasunk az evangéliumokban olyan szám szerinti növekedésről, mint például az ApCsel 2:41-ben. Jézus igehirdetésére való válaszként inkább a hallgatóságban megindult, csodálkozással összekötött döntési folyamatról olvasunk: „Amikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 5:28-29) Mi válthatta ki ezt a reakciót? Mi lehetett az a bizonyos hatalom mellyel Jézus igehirdetésében fellépett? Miért számított annyira egyedinek Jézus igehirdetése az adott korban? Ezekre a kérdésekre igyekszem e jelen tanulmányban válaszokat keresni.