Repozitórium index
Publikáció › Balogh Csaba › 2025 › Pages: 155A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.
Publikáció › Székely József › 2014 › 107 › 1 › Pages: 7--28Pál apostol athéni igehirdetését nem lehet teljesen elvonatkoztatni az ő missziói szolgálatától, másutt elhangzott igehirdetéseitől. A vizsgált igeszakasz (ApCsel 17,16 34) nem csupán az apostol prédikációját tartalmazza, hanem a kerettörténetet is. A 16–21. versek azokat az előzményeket és körülményeket beszélik el, amelyek folytán az apostol az Areopágoszra kerül, a tulajdonképpeni athéni beszéd a 22–31. versekben áll előttünk, szakaszt záró 32– 34. versekben pedig a hallgatók reakciójáról és az elhangzott igehirdetés hatásáról szerzünk tudomást.
Szakdolgozat › Kelemen Attila Csongor › 2012 › Pages: 49 › Supervisor: Kállay DezsőJézus igehirdetései után nem olvasunk az evangéliumokban olyan szám szerinti növekedésről, mint például az ApCsel 2:41-ben. Jézus igehirdetésére való válaszként inkább a hallgatóságban megindult, csodálkozással összekötött döntési folyamatról olvasunk: „Amikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 5:28-29) Mi válthatta ki ezt a reakciót? Mi lehetett az a bizonyos hatalom mellyel Jézus igehirdetésében fellépett? Miért számított annyira egyedinek Jézus igehirdetése az adott korban? Ezekre a kérdésekre igyekszem e jelen tanulmányban válaszokat keresni.
Szakdolgozat › Derzsi Anita Izabella › 2017 › Pages: 76 › Supervisor: Kállay DezsőA Galata levél egyértelműen Pál apostol alkotása, amelyben az apostol röviden, de rendkívül éleslátóan és lényegre törően adja közre a keresztyén hit és élet elemi igazságait. Tartalmában meglepően közel áll a Rómabeliekhez írott levélhez, egyesek úgy vélik, hogy az előbbi vázlata az utóbbinak, amely sokkal részletesebben fejti ki a Galata levélben megjelent gondolatokat.2 Mint ahogy a legtöbb páli levél, ez is két fő részre osztható: egy teológiai (1–4) és egy etikai egységre (5–6), amelyek azonban szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A keresztyén szabadság témája explicit módon csak az etikai részben jelenik meg, ezért e szakasz tárgyalása előtt jó néhány dolgot meg kell vizsgálnunk azért, hogy a kérdést a levél alapján helyesen tudjuk értelmezni.