Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 7 of 7 results.Publikáció
› Simon János
› 2018
› 111
› 5
› Pages: 547--554
Nagy Antal Mihály református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia nyugalmazott tanára életének 86. évében, 2016. szeptember 25-én tért haza Teremtőjéhez. Megemlékezésemet hadd indítsam azzal a reménységgel, amelyről ő maga sok alkalommal tett bizonyságot tanítványai előtt, és amelyre teológiai kérdések megvitatásakor emlékeztette őket: „»Az üvegtenger partján« kapunk majd választ sok kérdésre, de egyelőre be kell érnünk azzal, amit az Ige mond anélkül, hogy túllépnénk a bibliai kijelentésen.” Ő minden bizonnyal már sok kérdésére kapott választ, amikor szemtől szembe láthatta meg Urát, ahogyan biztosak lehetünk abban is, hogy sok kérdése akkorra már súlyát vesztette, hiszen a tapasztalt tanár, a mindenki Anti bácsija sokszor egészítette ki korábban említett intését azzal, hogy valószínű sok kérdésünk már nem is lesz kérdés akkor, mert eltűnik, vagy eltörpül majd a nagy találkozásban.
Szakdolgozat
› Bartha Aladár
› 2011
› Pages: 100
› Supervisor: Kolumbán Vilmos József
A Széki Református Egyházmegyének két vagyon összeírási jegyzőkönyveinek egyikét, az 1754. évi Conscriptio (gyülekezeti vagyonösszeírás) teljes egészét, azaz 184 oldalnyi kéziratnak az átírását tartalmazza e szakdolgozat.
Szakdolgozat
› Szabó-Elek Zsolt
› 2018
› Pages: 75
› Supervisor: Buzogány Dezső
A dolgozatnak három fő része van. Az első Szék község monográfiája, a településről, népszokásokról, néphagyományokról. A második nagy fejezetben Szék egyházairól olvashatunk, főként a református egyházról, mégpedig az 1914–1918 közötti időszakról. A harmadik nagy fejezet a reformáció 400. évfordulójának a megünnepléséről szól. A presbiteri jegyzőkönyveket olvasva nagyon sok olyan új történelmi adatot tárhattam fel, amely az olvasóközösség számára mindeddig nem volt hozzáférhető.
Szakdolgozat
› Lukács Vilmos István
› 2011
› Pages: 96
› Supervisor: Kolumbán Vilmos József
A dolgozat a továbbiakban két nagyobb részt tartalmaz, melyben az első rész rövid történelmi bepillantást nyújt arról az időkről és eseményekről, melyben a jegyzőkönyvek keletkeztek. A második része és egyben számottevő része a dolgozatnak, tartalmazza a széki egyházmegye 1794-tól 1800-ig felvett és fennmaradt jegyzőkönyveinek átírását tartalmazza.