Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 20 of 20 results.
PublikációTunyogi Lehel20141075Pages: 504--512

Örvendek annak, hogy a szórványtéma az egyházi elöljáróság érdeklődésének homlokterébe került, viszont azzal is számolnunk kell, hogy minél felkapottabbá válik, annál több sztereotípia és félreértelmezés tapad hozzá, s ha ezeket nem is fogom mind érinteni, jó néhányat terítékre fogok ajánlani közülük.

PublikációKató Szabolcs Ferencz20141076Pages: 605--642

A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.

PublikációBuzogány Dezső20161096Pages: 599--612

Adorjáni Zoltán, lapunk főszerkesztője 60 éves. Vezérigének Sámuel mondását választottam, mert úgy érzem, illik az alkalomhoz. Mert mi is van ebben az igeversben? A próféta visszatekint és leltárt készít. Visszatekint a megtett útra, és elégedetten nyugtázza, hogy az Úr mindvégig mellette állt. A „mindeddig” pedig azt jelzi, hogy az útnak nincs vége, a folyamat nem zárult le. Ez itt legfeljebb csak pihenő, meg-/felszusszanás.

PublikációAdorjáni Zoltán20071006Pages: 1255--1259

PublikációAdorjáni Zoltán20071001Pages: 3--10

Die erste Nummer der Reformierten Rundschau, die als offizielles Blatt von dem Siebenbürgischen Reformierten Kirchenbezirk herausgegeben wurde, war am 10. Januar 1908 erschienen. Die seit 100 Jahren fortlaufend erscheinenede Zeitschrift wollte von Anfang an die Aufgaben einer kirchlichen Presse erfüllen. Sie beschäftigte sich ausführlich mit der Vergangenheit des Kirchenbezirks,mit aktuellen Fragen und formte die kirchliche öffentliche Meinung.Sie diente als Mittel für die Sicherung der intellektuellen Verbindung zwischen jenen,die mit Wort und Schrift im Dienst der Kirche standen und hielt die Fackeln des Glaubens und Wissens aufrecht. Ab 1960 veröffentlichte die Reformierte Rundschau immer mehrere Studien.

PublikációHigyed István2005311Pages: 26--30

Ez a tanulmány Krassófüzesi Református Egyházközség történetébe nyújt betekintést.

PublikációHigyed István2004304Pages: 189--194

Ez a tanulmány Bégamonostor történetét írja le.

PublikációGara József1940Pages: 19--21

Ahoz a munkához, amit a szórványokban lakó hívek között végzünk, szükséges ismerni azokat a lelkeket, akik itt laknak s azt a gyülekezetét, amelyet ezek alkotnak. Természetesen csak nagy vonásokban lehet ennek jellemvonásaira rámutatni, mert ez olyan kérdés, ami hosszas tanulmányt igényel s mert ezek a vonások helyenként mások és mások a helyi körülmények és az egyéniségek szerint. Maga az a helyzet, amelyben az illető lélek és gyülekezet él, a körülte lakók felfogása, hite, nyelve, világnézete befolyásolja ezeket és más és más vonásokat vált ki a lelkekből. Azért itt csak azokat az általános vonásokat keressük, amelyek minden szórványban élő lelket jellemeznek, vagy amelyek, mint kísértések, ott állanak minden ilyen lélek és gyülekezet előtt.

PublikációSoós Lajos1940Pages: 22--26

Következő kérdésünk az, hogyan áll a református hit más felfogással és hittel szemben ott, ahol a református egyház tagjai más egyházhoz tartozók között élnek. Milyen különbség van ebben az együttélésben, milyen hatásokat vesz át a református ember és mi az oka és következménye annak, hogy ilyen hatások alatt van. Ez a kérdés tehát egy „szórványdogmatíkát“ állít elénk, a református ember hitvallásának azon pontjait, ahol más hatások alá kerül.

PublikációMagyari Vince, Bereczky Sándor1940Pages: 27--29

Legelőször azt kell ennél a kérdésnél megállapítani, hogy az Ige és az igehirdetés nem változhat gyülekezetek, érdekek és viszonyok szerint. Az Ige egy, akárhol és akármilyen helyen prédikálják, mindig ugyanazt mondja s nincs alávetve annak, hogy milyen ismeretkörű, érdeklődésű vagy gondolkozású emberek hallgatják. Az igehirdetés is egy, vagyis nem alkalmazhatja a maga mondanivalóját az emberekhez, azok külső körülményeihez. A kérdés most az: vajjon a gyülekezet milyensége, meghatározottságai, nem határozzák-e meg mégis az igehirdetést? Erre a felelet az, hogy igenis meghatározzák, de nem annak tartalmában, hanem abban a módban, ahogyan az igehirdetés folyik.

PublikációNagy Ödön1940Pages: 30--35

A szórványban élő ref. vallású gyermekekről van szó. Ereknek református Intünk szerinti nevelése, tanítása és konfirmálása az ismert missziói parancsból következik. Egyházunk ezt a parancsot megértette, noha nem teljesíti mindenütt. Ennek különféle akadályai vannak, amikről alább bővebben lesz szó. De amennyiben — a külső és belső akadályok ellenére — egyházunkban valahol komolyan veszik a világiak és lelkipásztorok e tevékenységet, ott a missziói parancs miatt veszik komolyan.

PublikációGenda János1940Pages: 36--38

A szórványban élő ref. vallású gyermekekről van szó. Ereknek református Intünk szerinti nevelése, tanítása és konfirmálása az ismert missziói parancsból következik. Egyházunk ezt a parancsot megértette, noha nem teljesíti mindenütt. Ennek különféle akadályai vannak, amikről alább bővebben lesz szó. De amennyiben — a külső és belső akadályok ellenére — egyházunkban valahol komolyan veszik a világiak és lelkipásztorok e tevékenységet, ott a missziói parancs miatt veszik komolyan.

PublikációBereczky Sándor1940Pages: 39--45

Az erdélyi egyházaink végváraiban, a református szórványokban a pásztoráció szerepe még nagyobb jelentőségre jut. Ezeken a pontokon vagy már, vagy még nincsenek meg azok a külső keretek, amelyek Krisztus egyházának kicsi közösségeit összefognák, aszerint, amint pusztuló, vagy épülőfélben levő szórvanyról van sző A „desolata ecclesiákban“ az örökölt keretek inkább jelentik keserű és lehangoló emlékek sorát, mintsem összetartó erőt.

PublikációNagy Sándor1940Pages: 46--48

A szórványgondozó lelkipásztorról szólva, beszélni szeretnék először a szórványgondozó lelkipásztor helyzetéről, másodszor felkészültségéről és harmadszor speciális feladatairól.

PublikációNagy Lajos1940Pages: 49--64

A keresztyén egyházat a maga történetében vizsgálva, a jelenlegi egyházi mozgalmaknak olyan formáira találhatunk, amelyek a mának útmutatásul, bíztatásúl, erősítésül — tanulságul szolgálhatnak. A szórványgondozás munkáját a maga történetében vizsgálva, a puszta tudományos érdek helyett és mellett, — hiszen erre a jelen dolgozat nem is vállalkozhatik — ez a szempont vezetett. A szórványgondozást, mint történeti kérdést teljes tudományossággal eddig nem tárgyalták sem nálunk, sem idegen nyelvű protestáns irodalomban (az esetleges részlet-kérdésekkel foglalkozó irodalomhoz nem jutottam hozzá; a magyar szórványgondozás történetére pedig semmiféle feldolgozást nem találtam). A kérdést pedig az egész keresztyén világra vonatkoztatva még senki sem dolgozta fel.

PublikációImre Lajos1940Pages: 65

Ez a kötet a szórvány kérdésének bibliai, rendszeres és gyakorlati teológiai vizsgálatáról szóló tanulmányok gyűjteményét tartalmazza.

PublikációKrizbai Miklós1940Pages: 4--5

Ez az elnevezés nagyon régi keletű, többek között már a bibliában találkozunk a diaspora kifejezéssel, amely alatt az anyaországtól távollakó, idegen népek közé szóródott zsidóságot, vagy keresztyéneket ért a Biblia. Egyházi Törvénykönyvünk szerint a szórvány olyan polgári község, népesebb tanya, ahol a hivek kevés száma miatt fiókegyházközség nem alakulhat. Magát a kifejezést többféle értelemben lehet használni.

PublikációMagyari Sándor1940Pages: 6--8

Szórványmunka alatt érthetünk valami olyan munkát, amit valami külső és különálló szervezet, vagy egyesület vállal, vagy pedig olyant, amit maga az egyház végez. Egy magánvállalkozás-jellegű munka saját magának készítheti el programját és célkitűzéseit, az egyház állal végzett szórványgondozói munka nem állhat más alapon, mint maga az egyház s erről az alapról kell néznie minden kérdést, amely a munkában felmerül. Ha most ezt a tételt alkalmazzuk arra a kérdésre, amely vizsgálatunk alatt van: arra, hogy a szórványgondozó munkának vannak-e és milyen kapcsolatban egyházi és nemzeti vonatkozásai, megállapíthatjuk, hogy az egyházi munkában csak olyan jellegű munkáról lehet szó, ahol ez a két jelleg nem egymástól függetlenül, hanem egységes alapról nézve jöhet tekintetbe. Hogy mi ez az egységes alap, ezt kell most megvizsgálnunk.

PublikációMagyari Vince, Járy Árpád1940Pages: 9--18

Mit mond a Szentírás egy magánosságban élő, nagyobb közösségből kiszakított, rendes gyülekezeti életet nélkülöző, másoktól körülvett vallási közösségről és közösséghez? Mutassuk be először egy történeti képben az ó- és újszövetség szórványait, azután tárjuk fel Isten parancsát azok sorsában, azaz, hogy mit mond Isten a szétszórtságban levőkről és a szétszórtságban levőkhöz; végül pedig foglaljuk össze ezeket a tanításokat rendszeres képben.