Repozitórium index

Ez a dolgozat a szexualitás etikai dimenzióit és a nemi identitás kérdését vizsgálja, különös tekintettel a homoszexualitás vallási és társadalmi megítélésére és kezelésére. Interdiszciplináris megközelítéssel – amely ötvözi a teológiát, etikát, jogot, pszichológiát és szociológiát – a kutatás azt tárja fel, hogyan változtak a homoszexualitásról alkotott társadalmi, politikai és egyházi nézetek. Kiemelt figyelmet kapnak a keresztény felekezetek, különösen az unitárius egyház, valamint a bibliai szövegek azonos nemű kapcsolatokra vonatkozó értelmezései. A tanulmány hermeneutikai elemzésre, diskurzuselemzésre és esettanulmányok – például egyházi nyilatkozatok és romániai jogalkotási fejlemények – vizsgálatára támaszkodik. A történeti, jogi és teológiai narratívák tükrében a dolgozat rámutat arra, hogy a homoszexualitáshoz való viszonyulást nem rögzített erkölcsi törvények vagy biológiai tények határozzák meg, hanem változó kulturális paradigmák és intézményi hatalmak.

A dolgozat az עָנָו (ʿānāw) héber kifejezés nyelvészeti, teológiai és etikai vizsgálatán keresztül tárja fel az alázat vallási erényként való megjelenését az Ószövetségben. Célja annak bemutatása, miként határozza meg ez a gyakran félreértett fogalom az ember viszonyát Istenhez, önmagához és embertársaihoz. A tanulmány szisztematikusan elemzi az alázat jelentéstartományát a történeti, prófétai és bölcsességi irodalom szövegkorpuszaiban, különös figyelemmel József, Mózes és Dávid alakjára. A kutatás lexikográfiai és kommentári forrásokra támaszkodva alkalmaz nyelvészeti, történetkritikai és teológiai módszereket, valamint párbeszédet folytat több kortárs tudós, köztük Gerhard von Rad, Walter Brueggemann és Christopher J. H. Wright megközelítésével.

A dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.

A dolgozat a lélek halhatatlanságának kérdését vizsgálja az unitárius teológia keretében, filozófiai, teológiai és kortárs tudományos nézőpontokat ötvözve. A klasszikus filozófiai hagyományokból és a keresztény teológiai reflexiókból kiindulva elemzi, miként alakult a lélek halál utáni tovább élésébe vetett hit, és hogyan értelmezik azt napjainkban, különös tekintettel az unitárius vallási gondolkodásra. A dolgozat interdiszciplináris és hermeneutikai megközelítést alkalmaz, különös hangsúlyt fektetve a halhatatlanság tanításának egzisztenciális és etikai vonatkozásaira. Az emberi értelem és erkölcsi fejlődés méltóságába vetett bizalmon alapulva az unitárius teológia a hit és értelem párbeszédét helyezi előtérbe a dogmatikus megközelítések helyett. A kutatás rámutat arra, hogy ez a teológiai hagyomány nem pusztán metafizikai hipotézisként tekint a halhatatlanságra, hanem mint mélyen emberi kérdésre, amelyet a veszteség, a remény és a transzcendencia iránti vágy formál.

A dolgozat célja a Magyarói református egyházközség történetének bemutatása 1820 és 1921 között. A kutatás alapját egyházközségi jegyzőkönyvek, anyakönyvi bejegyzések, levéltári források és helyi hagyományok képezik. A munka részletesen bemutatja a gyülekezet intézményeinek, templom, iskola, parókia, malom, működését, karbantartását, valamint az oktatás és lelkipásztori szolgálat jelentőségét. A tanulmány kiemeli az egyházközség szerepét a közösségi élet megszervezésében, különösen a 19. századi társadalmi változások és az első világháború utáni impériumváltás idején. Részletesen elemzi a demográfiai folyamatokat, a járványok, természeti csapások és háborús események hatását. A dolgozat rávilágít arra, hogyan biztosította az egyház a vallási élet folyamatosságát és a falu lelki életének fenntartását a nehézségek ellenére is.

A Studia 2023-as száma két év késéssel jelenik meg, három tanulmánnyal.

A szakdolgozatomat a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozásából készítettem. A dolgozatom elején bemutattam az egyházmegye kialakulását, illetve ismertettem a 18. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. Továbbá a vizitációs jegyzőkönyvben foglalt és tárgyalt ügyeket ismertettem és dolgoztam fel. A feldolgozott jegyzőkönyvi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyv feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek helyzete és élete. A történelmi áttekintés pedig segít megérteni és behatárolni az adott korszakot. A dolgozat így egy teljes tájkékoztatot nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről.

A nők által vezetett társadalom és közösség régi, ugyanakkor a történészek körében gyakran vitatott kérdés. A téma iránt elkötelezett biblikus kutatók rendszerint a héber „anyja háza” kifejezést vizsgálják. Általában négy szöveghely kerül előtérbe: Gen 38,11; Én 3,4; 8,2, valamint a Ruth könyve. Már a ritka előfordulás is a fogalom esetlegességére utal, mégis érdemes felhívni a figyelmet a Biblia egy sokkal beszédesebb történetére: Séba, Bíkri fia lázadására (2Sám 20). A lázadó vezér Dávid ellen fordul, végül északra menekül, és Ábél-Bét-Maaká városában talál menedéket. A tanulmány amellett érvel, hogy a történet női főszereplője valójában a város vezetője. Az írás filológiai és régészeti szempontból vizsgálja a történetet, kiemelve a nő és a város vezető szerepét.

A Filippiekhez írt levél tömör, mégis teológiailag gazdag írás, amelynek középpontjában az öröm, a hála és az evangélium szolgálatában való kitartás áll. Pál Krisztus önkéntes megalázkodását és felmagasztalását (Fil 2,6–11) mutatja be az evangélium lényegeként, mint amely a keresztény élet alapja és bizonyos mértékig annak mintája. A szenvedés, az egység és az erkölcsi magatartás témáit érintve arra buzdítja a gyülekezetet, hogy maradjon szilárdan a hitben, és éljen örömteli bizalommal Istenben. Pál személyes körülményei és a filippi gyülekezetnek az evangélium szolgálatában való aktív részvétele kézzelfogható hátteret ad ennek a teológiai buzdításnak. A levél összefonja a lelkipásztori gondoskodást, az eszkatológiai reménységet és a Krisztus-központú etikai szemléletet.

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

A dolgozatomban Kalotaszeg bizonyos gyülekezeteiben, összesen kilencben kutatok olyan paraliturgikus elemek után, amelyek a temetkezési szokásokban megjelennek. A téma feldolgozása mind néprajzi és teológiai szempontból releváns, mivel feltárja a gyülekezetek múltban és jelenben élő tradícióit, továbbá, hogy miként jelenik meg a szeretetszolgálat gyakorlása, mellesleg rámutat arra, hogy egy térségben milyen a halálhoz való viszonyulás és hogyan vészeli át egy közösség a gyász időszakát. Dolgozatom célja a kalotaszegi református gyülekezetek temetési szertartásának vizsgálata, különös tekintettel a paraliturgikus elemekre és azok közösségi szerepére. A kutatást az általam kiosztott kérdőívek alapján végeztem. Empirikus adatok alapján feltárom a temetési szokások teológiai, kulturális és gyakorlati vonatkozásait.

A dolgozat rávilágít arra, hogy az Uzoni Református Egyházközség 18. századi élete korántsem volt problémamentes. A közösséget tűzvészek és háborús események sújtották, emellett belső feszültségek és konfliktusok (például a templomi ülésrend körüli viták) is nehezítették működését. A mélyebb megértést a Sepsi egyházmegye történetének feldolgozása segíti, elsősorban Kolumbán, Tóth, Pokoly és Juhász munkái alapján. A dolgozat foglalkozik az egyházközség korabeli ingó és ingatlan vagyonával is, elsősorban az Annotamenta Ecclesiae Uzoniensis Reformatorum (1648–1717), valamint az 1744-ig vezetett Liber Ecclesiae alapján. További fontos források közé tartoznak Csáki Árpád tanulmányai, Tüdős Kinga templomleírása, valamint Ungvári Barna-András, a jelenlegi lelkipásztor által közölt adatok. A kutatás során digitalizálásra kerültek olyan dokumentumértékű feljegyzések, amelyek korábban kizárólag az egyházközség levéltárában voltak elérhetők.

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező.