Repozitórium index

A keresztyén tanítás egyik alapvető fejezete a Szentháromság. A mai úgymond letisztult formáját azonban hosszas fejlődés előzte meg, amely sokszor nem volt mentes a tan körüli vitáktól és a különböző értelmezésekből fakadó tévtanításoktól sem. Dolgozatunkban ennek a tanbeli fejlődésnek az egyik fontos állomását szeretnénk röviden ismertetni. Miután a 3-4. századi szentháromság-vitákat lezárja a 381-es konstantinápolyi egyetemes zsinat, Augustinus is összefoglalja a kappadókiai atyák által kidolgozott, és a zsinat által nyugvópontra jutott, a már bevett szentháromságtant. Augustinus természetesen a maga sajátos stílusában értelmezi a Szentháromságot. Szentháromságtanának bemutatására egy különálló, tizenöt könyvből álló korszakos teológiai–filozófiai értekezést írt, a Szentháromságról címen. A nagyszabású mű nemcsak a dogma összefoglalását nyújtja az olvasó számára, hanem bizonyságot tesz Augustinus szellemi nagyságáról is.

A Korunk Irodalmi Folyóirat 1970. áprilisi számában megjelent egy dráma. Egy dráma, mely fenekestül felforgatta Erdély csendesnek, háborítatlannak nem mondható, de megszokott életét. Páskándi Géza Vendégség (Dávid Ferenc, avagy: DEUS EST UNUS?) című művéről van szó, melynek bevezető magyarázatában elolvashatjuk, hogy „a történelmi hűséghez csak a leglényegesebb dolgokban ragaszkodott a szerző. Elsősorban a humanista Dávid Ferencnek, a zseniális hitvallónak akart – a maga szerény eszközeivel – emléket állítani.” Nem állíthatjuk biztosan azt, hogy a szerző által írt sorok csupa pozitív véleményt váltottak ki az olvasókból. Ellenkezőleg, nem csak az irodalmi kritikusok véleményét osztották meg, de az Erdélyben élő unitáriusok nyugalmát is felbolygatták.

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.

Az özönvíztörténet mint olyan, meglepően nagy népszerűségnek örvend a Föld számtalan népének folklórjában, mondakörében. Ezért mindenekelőtt e fogalom jelentésére és jelentőségére próbálok rávilágítani a dolgozat első alcíme alatt. Egyszersmint, a meghatározás során említésre kerül néhány népcsoport és azok sajátos özönvízelbeszélése, vagy legendájukban őrzött özönvízmotívumok. Noha ezek nem közeli rokonai a dolgozatban alaposabban tárgyalt történeteknek, hogy néhol részletekbe menő hasonlóságok is felfedezhetők, esetenként olyan embercsoportok esetében is, melyeket eddig áthidalhatatlannak vélt távolságok választottak el egymástól. E jelenség okáról és lehetséges következtetéseiről is esik pár szó. A bibliai történet elemzése során is megemlítek néhány olyan idegen mítosz, melynek valamelyik eleme párhuzamos a Noé elbeszélésével.

Dolgozatom nőalakjainak sokfélesége nem társadalmi helyzetükben rejlik. Nem is abban, hogy függetlenek, vagy társadalmilag elismertek voltak-e, hanem abban, hogy milyen helyet foglalt el Isten az ő életükben. S ezzel meg is fogalmaztam dolgozatom mondanivalóját és célját.

A téma nagyságára való tekintettel a dolgozatban csak a protestáns homiletikai irányzatokat vizsgáljuk, különös tekintettel a református és evangélikus irányzatokra. Ezt a választást azzal indoklom, hogy ugyanabban a korban élünk, a lelkészek és a hívek ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, és ha eltekintünk az elvi és tartalmi eltéréseitől, akkor úgy gondolom, hogy sokat tanulhatunk a szakmai kérdésekben nálunk sokkal előbbre járó protestáns hittestvéreinktől.

Dolgozatomban leginkább az analitikus módszert alkalmazom. Elemezve állításokat igyekszek levonni olyan következtetéseket, melyek hasznosak az olvasónak. A negyedik század egyik nagy alakját, Nazianzoszi Gergelyt nyíltan vitába engedem az arianizmussal, valamint Apollinarisszal.

Dolgozatom tárgya Szent-Iványi Sándor lelkész, író és politikus életének bemutatása. Célom annak a Szent-Iványi Sándornak az életét végigkövetni, aki a prófétai és papi hivatásról így vall: „Próféták nélkül nem tisztulnak az eszmék, de papok nélkül, Clarkok nélkül az eszmék nem válnának soha életadó erővé az egyszerűbb lelkű milliók számára. Áldott legyen a mindenható Isten, ki prófétákat és papokat, lelki csillagjárókat és megértő barátokat küld az ő gyermekeinek! Joggal állíthatjuk, hogy Szent-Iványi Sándor egy időben volt mindkettő. Hiszen nemcsak álmodozott, terveket szőtt, elméleteket gyártott, hanem azokat gyakorlatban próbálta megvalósítani. Maga volt a gondolatok kiötlője, de egyben a megvalósítója is.

A görgényi egyházmegye 18. századi képe megegyezik a középkori Ózdi főesperesség határaival, azaz Torda és Kolozs vármegyék felső részén található gyülekezetek tartoztak ide.

A Júdás evangéliuma megjelenését olyan szenzációs visszhangok övezték, melyek azt sugalták, hogy a megtalált evangélium, amely minden bizonnyal azonosítható azzal az irattal, amit Irenaeus Kr. u. 180 körül említett, hitelesebb beszámolót nyújt a történeti Jézus és Júdás kapcsolatáról, mint a Szentírásban található evangéliumok: Júdás valójában nem áruló. Továbbá olyan hangok is felszólaltak, amelyek azt sugalták, hogy a Tchacos – kódex Júdás evangéliuma olyan jelentőséggel bír, amely arra kényszeríti a keresztyén egyházakat, hogy a kétezer éven keresztül elmarasztalt Iskarióti Júdás alakját és szerepét átértelmezze.

A református hit gyakorlásához az ének elválaszthatatlanul hozzátartozik. A gyülekezet részben éppen az énekléssel kapcsolódik bele az Isten tiszteletébe. Mivel a mai gyülekezeti éneklést nem lehet önmagában, a Szentírás, a történelem, a reformátorok véleménye nélkül szemlélni és kritikusan értékelni, szükségét érzem visszatérni az alapokhoz, hogy onnan elindulva, tapasztalatot szerezve jobb rálátás nyíljék a mai helyzetre. Jóllehet a 16. században a felekezeti határok nem voltak élesen elkülönülve, dolgozatomban csak a református gyülekezeti énekléssel foglalkozom. A más felekezetek éneklésére csak annyiban térek ki, amennyiben az befolyásolja a református éneklést.

Jézus igehirdetései után nem olvasunk az evangéliumokban olyan szám szerinti növekedésről, mint például az ApCsel 2:41-ben. Jézus igehirdetésére való válaszként inkább a hallgatóságban megindult, csodálkozással összekötött döntési folyamatról olvasunk: „Amikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 5:28-29) Mi válthatta ki ezt a reakciót? Mi lehetett az a bizonyos hatalom mellyel Jézus igehirdetésében fellépett? Miért számított annyira egyedinek Jézus igehirdetése az adott korban? Ezekre a kérdésekre igyekszem e jelen tanulmányban válaszokat keresni.

Dolgozatomban ízelítőt szeretnék nyújtani a homiletikának erről a számunka oly távolinak tűnő, de sok újdonságot, érdekességet és a magyar unitárius homiletikával számos hasonlóságot tartalmazó oldaláról. A négy nagy fejezet során röviden ismertetni szeretném az amerikai unitárius univerzalista vallás és ezen belül a XX. századi amerikai unitárius homiletika történetét, egy ismertetőt szeretnék nyújtani az ehhez fűződő unitárius istentisztelet részeiről, formáiról, valamint elméletéről és dolgozatom központi elemeként meg szeretném ismertetni az óceánon túli prédikációírás és –mondás rejtelmeit. Végül, mivel, ahogy látni fogja a kedves olvasó a homiletikát nem lehet elválasztani a liturgikától, dolgozatomba liturgikai elemeket is beépítettem, ezekkel próbálva egy világosabb képet nyújtani arról, hogy mi képezi az amerikai unitárius vallás alapját.

Dolgozatomban a mai társadalom legjobban veszélyeztetett intézményével, a családdal foglalkozom, és megpróbálok megoldásokat keresni a család életében történő változások negatív következményeire. A család emberi közösség, a társadalmi együttélés alapsejtje, legkisebb egysége, a társadalom fejlődésének függvénye, a rokonok kapcsolatának történelmileg változó formája, amely változásában követi a társadalmi viszonyok alakulását.

Dolgozatomban első részében ismertetni fogom Kálvin életrajzát. Az életrajz ismertetése után rátérek első genfi szolgálatára, végül pedig bemutatásra kerül az a mű, amellyel Kálvin beírta nevét a történelembe.

Az 1732. november 12-e és 1735. január 28-a által közrezárt időintervallum a Marosi Egyházmegye vizitációs feljegyzéseiben egy új, ismeretlen világ nyílik meg az olvasó előtt. Az esperesi vizitációk különleges és izgalmakkal teli világába engednek betekintést és rajtuk keresztül az egyházmegye minden egyházközségének az életébe is bepillanthatnak az olvasók.

A bibliodráma a vallásóra egyik módszere lehet annak érdekében, hogy a diákok könnyebben értsék meg a tananyagot, hogy a gyerekek ne monoton módon, nehézkesen tanuljanak meg bizonyos történeteket, hanem könnyedén, szórakoztatóan, és eredményesen.

Célom ezzel a munkával az, hogy egy kicsit mélyebbre ásva belátást nyerjünk Bethlen Kata életébe. A különböző fejezetek rávilágítanak Bethlen Kata korára, életére, munkásságára, irodalmi tevékenységére és személyére is.

Buzogány Dezső (Szederjes, 1957) 1990-től oktat erdélyi protestáns egyháztörténetet és latin nyelvet a Kolozsvári Protestáns Teológián. 2001-től a BBTE Református Tanárképző Karán is tanít, ahol doktorvezetési jogú professzor. Doktori címet 1992-ben szerzett Budapesten. Kutatóprogramon vett részt az AEÁ-ban (1992–1993). Létrehozta a Pokoly József Egyháztörténeti Kutatócsoportot, amelyben több kutatási projekt irányítója. 2005-ben Szöulban volt vendégtanár, előadásokat tartott az AEÁ-ban és Európa országaiban. A MTA külső köztestületének tagja, a National Geographic Társaság tiszteletbeli és több magyarországi folyóirat szerkesztőségi tagja; a hazai oktatásügyi minisztérium több bizottságának tagja. Szerkeszti az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek, Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok, Fontes Rerum Ecclesiasticarum in Transylvania sorozatokat. 2017-ben a DRHE Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki.

Már gyerekkorom óta érdekel a történelem, és azon belül is a helytörténet. Ezért is választottam dolgozatom témájaként, a Székelyvajai Református Egyházközség történetének a megírását. Arra vállalkoztam, hogy dolgozatom által bemutatom a Székelyvajai Egyházközség történelmét a katolikus gyökerektől egészen a kommunizmus bukásáig. A székelyvajával kapcsolatos szakirodalom mellett felhasználtam az egyházközség levéltárában fellelhető jegyzőkönyveket, a falu Hystoria Domusat, és olyan lelkészek írásait, akik régen a gyülekezetben szolgáltak. Úgy gondolom, hogy munkám hasznos lehet azok számára, akiket érdekel az egyháztörténet, vagy azoknak, akik jobban megszeretnék ismerni a Székelyvajai Egyházközség Történetét.

A klímaválság már valóság. Isten teremtett világa veszélyben van. Mit tehetünk mi? Mi az oka ennek a helyzetnek? Milyen veszélyek fenyegetnek? Milyen következményekkel kell szembe néznünk? A 21. század embere olyan feladatot kapott, amelyet nem hanyagolhat el. Ez nem más, mint a teremtett világ felé fordulás felelősséggel, összefogással. Az ipari forradalom a civilizáció fejlődését hozta az emberiség számára, ugyanakkor a szennyezés forrásának tekinthetjük. Az elmúlt évszázadban megnőtt az emberiség igénye a kényelemre, a fejlődésre, amely a természeti kincsek kizsákmányolását eredményezte. Dolgozatomban bemutatom a teremtett világ védelmének bibliai parancsait, megkeresem a problémák gyökerét, gondolkodom a megoldások lehetőségén, végül tolmácsolom a keresztény egyházak, valamint az unitárius etika és teológia üzenetét.

2016-ban tartottam az első istentiszteletet szülőfalumban, Csókfalván. A következő héten meglepetten jutott tudomásomra, hogy egy padban ülő kislány lerajzolta az elmondott prédikációmat, ugyanakkor öt mondatban összefoglalta azt, leegyszerűsítve saját szókincse szerint. Ekkor értettem és tapasztaltam meg azt, hogy a beszéd során alkalmazott, megfogalmazott képek, kis történetek nagy üzenettel milyen mértékű hatást is képesek gyakorolni egy gyerek szellemi, lelki fejlődésére. Szakdolgozatomban a vallásos nevelés segédeszközeinek bemutatását és azoknak a gyermekek lélektani fejlődésére gyakorolt hatását igyekszem bemutatni, visszatekintve a múltra és elidőzve a jelenkori lehetőségek halmazában. Az évek folyamán számtalan ötlet, alkotás, technikai fejlesztés kapott teret és így számtalan segédeszköz terve vált valósággá. Mi maradt és mivel bővült a kínálat az oktatók örömére vagy éppen szorongására?

A repertórium a Kolozsváron megjelenő, Az Út című teológiai folyóirat harminckét (huszonhat+hat) év alatt megjelent, teljes cikkanyagát tartalmazza, kivéve a 2001–2006-ban kiadott évfolyamok szerkesztői közleményeit és a Szerkesztői üzenetek című rovatot, amely Kiadóhivatali üzenetek (1925–1926), majd Szerkesztői és kiadóhivatali üzenetek (1927–1931) címen jelent meg, és amely 1936-ban cím nélkül közölt iratterjesztési felhívásokat, nyugtázásokat. A forrásmunka két főegységre tagolódik. Az első Az Út tartalommutatóját tartalmazza, először a 20., majd a 21. századi évfolyamokét rovatok szerint, a szerzők, illetve címek betűrendjében, a második pedig a folyóirat anyagát témacsoportok szerint. A két egységbe csoportosított anyag Névmutató, Helységnévmutató, Tárgymutató és a bibliai versek locusait tartalmazó Textuárium által válik használhatóvá.

Ahol a vizitációnak mint fegyelmi hatóságnak kellett fellépnie ott általában már sérült volt a kapcsolat a lelkipásztor és a gyülekezet, vagy a mester és a gyülekezet között, és ez kihatott a gyülekezet mindennapi életére is. Ahol ilyen esetekkel találkozunk ott általában a fegyelmi problémák mellé társulnak az anyagi problémák is. Ahol a mester nem végzi jól a dolgát, ott az emberek sem akarják kifizetni, vagy ahol a lelkipásztor morgós természetű és nem jár a gyülekezet kedvében, vagy éppen nem viselkedik erkölcsi iránytűként, ott megszaporodnak az elmaradások is.

Ez a tanulmány az egyiptomi feltámadásképzetre összpontosít, amely Ízisz és Ozirisz istenek kultuszában alakult ki elsőként, s amely szerint az elhunytak egyesülhettek Ozirisszal és benne lelhettek végső nyugalmat; Ízisz beavatottjai fölszabadulhattak a sors kegyetlen hatalma alól, Szerápiszban pedig azt az emberközeli istenséget lehetett megtalálni, aki foglalkozik a halandó emberrel. A misztériumokhoz való csatlakozás viszonylag könnyű és bárki számára elérhető volt, s ezért is okozhatott zavart az első keresztyén gyülekezetekben. Ízisz és Ozirisz kultusza gyorsan terjedt a Mediterrániumban. Korinthusi levelekben Pál apostolnak ezzel szemben kellett kifejtenie a feltámadással kapcsolatos keresztyén tanítást.

Új kéziratok felbukkanása mindig felveti annak a kérdését, hogy tartalmazhatnak-e autentikus Jézus-mondásokat. Milyen kritériumok alapján tudjuk eldönteni, hogy a Tamás evangéliumban vannak-e ilyenek? E cikk egyfelől úgy érvel, hogy az ókorban mást tekintettek hitelesnek, mint mi ma, másfelől módszertanilag először a nem hiteles mondásokat igyekszik kiszűrni. A Tamás evangélium logionjainak fele feltehetően hiteles, ám ezek nagy része a szinoptikusokban megőrzött mondások párhuzama. Van azonban legalább két olyan logion, amely elképzelhetően autentikus, Jézus száján elhangzott mondás.

Az új ökumenikus bibliafordítás munkálatai 2017-ben kezdődtek, a vatikáni Egységbizottság és a United Bible Societies közötti irányelvek alapján. A fordításban katolikus és református szakértők vesznek részt, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is jóváhagyta a programot. A fordítást új megközelítés jellemzi, amely során a stiliszta által készített alapszöveget finomítják a biblikus szakemberek filológiai, egzegetikai és teológiai szempontból. Cél, hogy segítsük a teológiai előismeretekkel nem rendelkező olvasók megértését: rövidebb mondatokban fogalmazunk és a nagyobb szövegegységeken tájékozódunk, továbbá igyekszünk elkerülni vagy feloldani a ma már kevésbé ismert, vagy kiüresedett teológiai “műszavakat”.

Milyen feladatokat kell ellásson a 21. századi protestáns lelkipásztor és milyen kell legyen annak fényében egy időszerű teológiai képzés? E kérdések megválaszolására a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Valláskutató Intézet kutatói közös munkacsoportot alakított és a lelkészi szerepek feltérképezését tűzte ki célul. A kutatás első lépéseként szakértői interjúk készültek a három erdélyi protestáns egyház vezetőivel és fókuszcsoportos beszélgetések zajlottak különböző gyülekezeti hátterű lelkészekkel. Jelen tanulmány e beszégetések felismeréseit összegzi néhány sokatmondó interjúrészlet közlésével. A kutatás második fázisában a következtetések alapján egy kérdőív készül, amely a teljes lelkészi állományt kívánja megszólítani.

Rengeteg kérdéssel kezdtem neki a kutatói munkának, míg eljutottam oda, hogy az eleinte távolinak tűnő szakmai kérdések a saját, személyes kérdéseimmé váltak. Olyannyira felfedezetlen volt még számomra a fogyatékosság kérdéskörének bibliai kontextusa, hogy eleinte az volt az érzésem, hogy teljesen járatlan útra tévedtem, és a felfedezők lelkesedésével magamnak kell egy új, és egyben idegen ösvényt vágnom, mely feltételezésem végül csupán részigazságnak bizonyult. A dolgozatom nem egy teljesen idegen ösvényt, de mégis újat jelent a maga nemében, oly módon, hogy rendszerbe szedni igyekszik az eddigi fogyatékosság témakörével kapcsolatos teológiai, teológiai- antropológiai és pedagógiai ismeretanyagokat. A dolgozat széltől- hosszig intenzíven küzd a fogyatékosság fogalmához a történelem során kapcsolódó mögöttes negatív jelentéstartalmakkal.

Ha mi nem vagyunk alkalmasak az Ígéret Földjére, új, alkalmas nemzedék nevelésére még megfelelők lehetünk, ha olyan vitathatatlan iránymutatónk van, mely átvezet a szellemi rabszolgaság és az izmusok szünkretikus nihilizmusa között. Létezik-é ilyen iránymutató, ilyen értékrend ebben az általános válságban, hiszen a válságot éppen az értékek devalvációja jelenti? Igen, azok számára, akik hiszik, azok számára létezik ilyen örök értékrend, az, melyet a Krisztus útjának kalauza, a Szentírás ad. Akik hisszük azt, hogy Krisztus értékrendje alapján az emberiség megtalálhatja erkölcsi egyensúlyát, létének célját„ tehát jövendőjét, azok, akik Krisztus hitvallóinak mondják magukat - azok gyűltünk itt össze kerekasztal-beszélgetésre, hogy először mi magunk tájékozódjunk abban, hogy Krisztus szerint mi az igaz, jó, szép, helyes, hogy - értelmiségiek lévén~ másokat is tájékoztathassunk.

Heidelbergi bukását követően (1622. szeptember 6.) a magyar és erdélyi protestáns diákok közvetlenül az Északi-Németalföldre indultak, hogy ott folytassák tanulmányaikat a holland egyetemeken – különösen filozófia, teológia és orvostudomány terén. Így az első diákcsoport 1623 augusztusának végén érkezett meg Franekerbe, egy frízföldi kisvárosba. 1811-ig, amikor a helyi fríz egyetemet bezárták, több mint 1200 magyar diákot jegyeztek be a Franekeri Album Studiosorumba, ami jelentősen nagyobb szám, mint bárhol máshol a Hollandiában. Jelenlegi ismereteink szerint legalább tíz magyar diák meghalt és eltemették őket Franekerben. Közülük kilencet az egyetem helyi templomában temettek el, egy pedig később (1697-ben) halt meg Leeuwardenben, Frízföld fővárosában, ahol őrültség miatt zárták be (D. Szepesi András). Ötük sírköve ma is megmaradt a történelmi Martini templomban, Franeker belvárosában. Két sírkő a 17.

Khrüszosztomosz igehirdetései a mai olvasó számára is elevenek, élvezhetők, a bennük megfogalmazott gondolatok aktuálisak. Lelki nagysága a hit megélésének a módjában mutatkozik meg. Amit a pulpitusokról hirdetett, életében megvalósulni látjuk. A naponkénti bibliaolvasás, a személyes kegyesség intenzív megélése, gyakorlatias igehirdetései, határozott kiállása az evangélium ügye mellett – mind-mind olyan jellemzők, amik kiemelkedővé teszik Joannész Khrüszosztomoszt az egyházatyák sorában.

Dolgozatomban sem pro sem kontra állást nem akarok foglalni, mert első sorban azok az emberek, pontosabban nők érdekelnek, akik átestek már az abortuszon, legyen az spontán, vagy művi abortusz. Ők képezik a dolgozatom célpontját.

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu fekvését, nyelvjárását, népviseletét, építkezési stílusát, de ugyanakkor szó kerül a lakosság foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egységben bemutatom Györgyfalva és a györgyfalvi református egyházközség történetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése. Dolgozatom mellékletben tartalmazza az itt szolgált lelkipásztorok, valamint a kántorok névsorát, a gyülekezet klenódiumainak, szőtteseinek, harangjainak, úrasztalának feliratait. Röviden ismertetem a szószék, a szószékkorona, a csillár és a harangok jellegzetességét.

Milyen életkörülmények járulnak hozzá ahhoz, hogy valaki vallásos legyen? Fontos-e ebből a szempontból az, hogy kik nevelik fel és milyen módszerekkel, milyen körülmények között? Isten nyújtja a kezét felénk, de ezt a kinyújtott kezet nekünk is el kell fogadnunk. Ez egyes embereknek könnyebben megy, mások nehezebben tudják elfogadni a mindenható Isten létét és jelenlétét. De vajon miért? Mert olyan a természete, a temperamentuma, vagy az élettapasztalatai nem engedik elhinni neki, hogy létezik Isten? Ha valaki vallásos, meglátszik-e ez a mindennapi cselekedetein? Befolyásolja-e hite abban, hogy miként viszonyul szüleihez, barátaihoz, házastársához, egyáltalán abban, hogy milyen emberekkel veszi körül magát? És ha befolyásolja, akkor hogyan, milyen tényezők által? Vagy a mai vallásosság inkább egy „templomi vallásosság”, a hétköznapi életben viszont semmi nyoma sincs?

A Tomus ad Antiochenos a 362-es alexandriai zsinat levele. E szinódusi levél tanulmányozására az indított, hogy eddig nem jelent meg magyar nyelvű fordításban. Ezért most megszólaltatjuk anyanyelvünkön. Célunk: rámutatni Athanasziosz levelének a niceai anatéma és a szárdikai (egyetemes) zsinat hitvallása okozta terminológiai bonyodalmak feloldási kísérletében betöltött szerepére. Ebben a dolgozatban elsőként Athanasziosz élettörténetét, műveit mutatjuk be. Másodsorban ismertetjük azokat a teológiai irányzatok képviselőit és tanítását, melyekre utalást történik a Tomus ad Antiochenosban. Harmadszor vázoljuk e szinódusi levél kapcsán a kulcsfontosságú Szentháromságtani kifejezések szemantikáját, történetét, ill. alkalmazását. A levélnek krisztológiai aspektusa is igencsak fontos kérdés, de ezúttal a levél Szentháromságtani kérdéseivel foglalkozunk.

A konfirmáció és az úrvacsorához való bocsátás nem csak a teológusokat foglalkoztatja, hanem a gyülekezeti tagokat is. Sajnos magyar nyelvterületen még csak hézagosan kutatott terület ez. Az evangélikus káté történet és konfirmáció történetéről kevés adat áll rendelkezésünkre, ez a kérdés még részletes kutatásra szorul. A szakirodalom mellett, modern irodalom is rendkívül sokat foglalkozik a konfirmáció kérdésével.

A nézetkülönbségek, a fogalmak tisztázatlansága, az eltérő vélemények olykor olyan nagy vitát idézhetnek elő, olyannyira, hogy azoknak hatását még évszázadokkal később is érezhetjük. Ez történt Augustinus és Pelagius esetében is. Augustinus életét a folyamatos keresés jellemzi, a tévedések és érzelmi zűrzavarok halmazán keresztülverekedve magát, találja meg a helyes utat. Pelagius életét viszont kezdettől fogva a mély kegyesség határozza meg, amelyben nincs helye sem a tévedéseknek, sem pedig az érzelmi zűrzavaroknak. Ez pedig már előrejelzi a kettejük közötti összecsapást.

Arra a kérdésre szeretném megtalálni a választ, hogy volt-e valamilyen szerepük a szerzetesrendeknek a reformáció kialakulásában? Ha volt, akkor miben nyilvánult meg? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek oda juttatták e rendeket vagy a szerzeteseket, hogy feladják addigi nézeteiket, életstílusukat és részt vállaljanak a reformációban, szembeszálljanak a katolikus egyház tanításával és a pápával?

A 20. század gyakorlati teológiai szakirodalma nagyon keveset foglalkozott az euchológiával és azon belül a bűnvalló imádsággal. Pedig mind istentiszteleti, mind magán imádságaink fontos szerepet játszanak az Istennel való kapcsolatunk ápolásában, különösen a bűnvalló imádság.

Ez a dolgozat rövid áttekintést kíván nyújtani a karizmatikus mozgalom négy, gyakran emlegetett tanításáról: a Szentlélek- keresztségről, a gyógyítás, a prófétálás és a nyelveken szólás ajándékairól. Nem csak tanításuk ismertetésével, hanem az ezekkel járó veszélyekkel, illetve a Biblia tükrében való megvizsgálásukkal is foglalkozunk.

Az ember magát csak Isten felől tudja helyesen értelmezni, amikor ebből a kapcsolatból kiszakad, olyankor téves következtetésekre jut, és saját magának a megértésében innentől már csak részeredményei lehetnek. Arra hogy ki az ember, mi a dolga, mi a feladata csakis Isten felől kaphat és adhat választ.

A dolgozatomat két nagyobb fejezetre osztottam fel. Az elő fejezetben a Görgényi Református Egyházmegye rövid történeti bemutatására fektettem a hangsúlyt, míg a második nagyobb fejezetben az 1760 megirt jegyzőkönyv átírásával foglalkoztam.

Órigenész olyan személyisége az egyháztörténelemnek, aki akkor és ott próbált tenni egyházáért, azt próbálta megvédeni a tévtanításoktól. Olyan maradandó hagyatéka van, amely megkerülhetetlen, hiszen számos teológiai nézet és irányzat alapul vette az ő nézeteit és gondolatait. A gnoszticizmus előretörésének korában próbálta megvédeni a teológiát a filozófiai befolyásoltságtól, és arra törekedett, hogy a teológiában valamely tant azért lehessen igaznak tartani, mert maga a Szentírás és nem valamelyik filozófus tanítja azt. Szerencsétlenségére kortársai közül nem akadt vitapartnere, aki az ő szintjére emelkedve vitába szállt volna vele egyes problémák és tanok tisztázásában. A Sátánról és a démonokról szóló tanítása miatt sok bírálat érte. Elsősorban azt próbálták rábizonyítani, hogy magát a Sátánt is üdvözíteni akarja. Jelen dolgozatban ezt a kérdést is megvizsgáljuk.

A téma iránti érdeklődésemet az evangéliumi egyházakban bevett szokás keltette fel. Mégpedig az, hogy számukra nagyon hangsúlyos a gyülekezeti tagok bizonyságtevő szolgálatának gyakorlása. Ennek a szolgálatnak megvan a helye az istentiszteleti alkalmon is. Abban áll, hogy az a gyülekezeti tag, aki megtapasztalta Isten jelenlétét, munkáját életében, erről a tapasztalatról a gyülekezeti alkalmon, is beszámol. Az a kérdés merült fel bennem, hogy az evangélikus és általában a többi történelmi protestáns egyházban miért nincs ilyen szolgálat. Nem tartjuk fontosnak a bizonyságtevést? Tartózkodunk a fogalomtól, és inkább nem használjuk, nehogy félreértsenek. Lehetséges, hogy azért, mert az ilyen jellegű bizonyságtétel nem mindig építő jellegű? Vagy éppen túl elfogult?