Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 6 of 6 results.Publikáció
› Buzogány Dezső
› 2016
› 109
› 6
› Pages: 599--612
Adorjáni Zoltán, lapunk főszerkesztője 60 éves. Vezérigének Sámuel mondását választottam, mert úgy érzem, illik az alkalomhoz. Mert mi is van ebben az igeversben? A próféta visszatekint és leltárt készít. Visszatekint a megtett útra, és elégedetten nyugtázza, hogy az Úr mindvégig mellette állt. A „mindeddig” pedig azt jelzi, hogy az útnak nincs vége, a folyamat nem zárult le. Ez itt legfeljebb csak pihenő, meg-/felszusszanás.
Publikáció
› Petrőczi Éva
› 2019
› 112
› 5
› Pages: 559--566
Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket.
Publikáció
› Kirner A. Bertalan
› 1935
› Pages: 200
Ezzel a szerény munkával, a Krisztus-hívők ama csoportja iránt kívánom leróni tiszteletemet és szeretetemet, akik a baptistált Jézus Krisztustól soha — még a küzdelem, szenvedés idejében — sem maradtak, el. Akik az ő „Mesterükért" éhséget, szomjúságot, fogságot, botozást egyaránt elviseltek. Sőt a legborzasztóbb gyötrelem óráiban; a vérpad, lenyakaztatás, vízbefojtás vagy a megégetés kínos perceiben is, bátor bizonyságtevői voltak az Űr Jézus Krisztusnak.