Repozitórium index

1915 karácsonyán két kérdés foglalkoztatta Kolozsvár közönségét. Az egyik a háború, a másik pedig az Ady Endre költészete körül zajló sajtópolémia volt. A vita ekkortájt az országos sajtóban már hónapok óta zajlott, 1915 karácsonyán azonban két helyi lap, a Tiszántúl és a Kolozsvári Hírlap is bekapcsolódott. Ez utóbbi öt neves kolozsvári értelmiségi, köztük két egyetemi professzor véleményét kérte ki Ady költészetéről. Kik voltak ők? Mi volt a véleményük? Hogyan jutott el az ügy odáig, hogy egyikük párbajra hívta Adyt? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ a korabeli kolozsvári élet eme érdekes epizódjának felelevenítésével.

A reformkorban Magyarország számos iskolájára jellemző volt az, hogy egy-egy tanév önképzőköri munkáját a diákok felnőttek bevonásával kötetbe tömörítették, és nyomtatott formában közzétették. Ez a fajta olvasóközönség-kialakítási szándék foglalkoztatta a nagyenyedi diákokat is. Dolgozatomban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reformkori önképzőkörének irodalmi termését elemzem. Virágkosár címmel három diák-önképzőköri gyűjtemény jelent meg az 1835, 1836 és 1837-es tanévekben. A kötetek szemléletváltás eredményeként jöhettek létre: megjelenésüket a felvilágosodás korabeli iskolareform, illetve olyan pedagógusok munkássága készítette elő, akik az anyanyelvhasználatot támogatták.

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöltük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, ebben a, utolsó, III. részben özvegyi éveivel foglalkoztunk. Férje halála után Teleki Anna Enyedre költözött. ahol otthona, a „Burg” nemcsak a család, hanem a kulturális és politikai élet egyik központja lett. Rendezte Bolyai Farkas anyagi támogatását. Fiai és vejei az unió ügyében és a szabadságharc alatt országos jelentőségű szerepet játszottak. Enyedről a móc támadás miatt el kellett menekülniük, a szabadságharc után Tiszaroffon és Érmihályfalván bujdosott a család. Itt kapta meg Bolyai Farkasnak az eseményeket értékelő levelét. Kolozsvárra hazatérve halt meg 1851-ben. Élete, erkölcsi példája bibliai mértékkel mérve is tiszteletet érdemel.

Az egyház még nem a teljességre jutott Isten országa, amely csak el fog jönni. Ezért szüksége van az evilági törvényekre, s ebben a polgári jogalkotás, -érvényesítés és -alkalmazás segítségére van. Ha ettől eltekint, az enthuziasztikus anarchia fenyegeti. Ebből a kettősségből következik az első témánk, a lelkiség és a jog viszonya az egyházban.

A teológus, a hittudomány művelője és általában minden hittel és vallással foglakozó ember ellenséges gyanakvással szemléli és fogadja mindazt, amit a jog jelent és jelenthet, különösen, ha a szemlélő ember evangéliumi keresztyén (vulgo: protestáns). Az emberi művelődéstörténet utolsó évszázadaiban ugyanis – különösen a nyugati keresztyén művelődés területén – az ember viselkedésére vonatkozó ismeretek rendszerezése, a jogtudomány olyan látványos fejlődést és gyarapodást ért el, hogy a laikus személyben elszakadni látszik ideonómiai alapjától, a vallási etikától. Más vallások hittudománya – a judaita, az iszlám, de még a római katolikus is – magába foglalja a kánonok tudományát, a jogtudományt.