Repozitórium index

A carmina gratulatoria hebraica, vagyis a héber köszöntővers a reformáció megerősödése és egyben első megpróbáltatásai idejének, valamint a református felsőoktatás hazai kezdeti korszakának tiszavirág-életű irodalmi műfaja. Miután a külföldi egyetemjárás kiszélesedett, és a magyar hallgatókat fogadták az angliai és az újonnan alapított németalföldi egyetemeken, az 1598 és 1717 közötti időszakban külhonban a német, holland, angol, svájci és lengyel egyetemeken, valamint hazai kollégiumokban születtek magyar teológus hallgatók tollából egymás tudományos disputái vagy doktori védései alkalmából héber köszöntőversek. A héber-nyelv-tudás, a költészet és a teológia hármasa ötvöződik ezekben a versekben. A tehetségen kívül az oktatási és tudományos háttér volt számukra segítségül. Áttekintve az ötvennégy magyar carmeníró pedigréjét, legtöbbjük három hazai kollégium hallgatói közül került ki, illetve oktatói közé tartozott a későbbiekben: Sárospatak, Debrecen és Nagyvárad.

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

Ebben a tanulmányban majdnem húsz sírfeliratot1 mutatunk be a Kr. e. 4–3. és a Kr. u. 3–4. század közötti időszakból. Ez valójában csupán egy nagyon szerény mintavétel, ám még ez a szerény mintavétel is elég ahhoz, hogy ne csupán a képzetek és motívumok sokfélesége és gazdagsága lepjen meg bennünket, hanem a különféle képzetek egymás melletti és egyidejű létezése, illetve a képzetek és motívumok századokon átívelő továbbélése is.