Demeter Henrietta

Contributed content

2021

A dolgozatom bemutatja a narratív prédikáció mint igehirdetési műfaj és a bibliai elbeszélések közötti összefüggéseket. A kiindulópont a szöveg és annak értelmezési lehetőségeinek a vizsgálata, amelyben fontos szempont a hallgatóság értelmezését befolyásoló tényezők figyelembevétele. Ez a szempont indokolttá tette a hallgatóság társadalmi és kulturális kontextusának a feltérképezését. A társadalmi identitás szempontjából az erdélyi emberek kulturális antropológiai meghatározottságát is figyelembe vettem és ezen a ponton mutattam be a narratív paradigmát és a narratív prédikációt is. A második fejezet a különböző műfajhoz tartozó biblia szövegeket tanulmányozza: a zsoltárok, a példabeszédek, az elbeszélések, a példázatok és a levelek kerültek a vizsgálat középpontjába. A felsorolt műfajokhoz tartozó bibliai szövegeket a retorikai funkciójuk, az irodalmi eszközeik, illetve az üzenet hatásának a megvalósíthatósága alapján vizsgáltam meg. A harmadik fejezetben az összefüggéseket és a hasonlóságokat mutatom be, amelyek a bibliai elbeszélések és a narratív prédikáció elméleti vizsgálata alapján körvonalazódtak. Következtetésként határoztam meg azt is, hogy a narratív prédikáció használhatóságát nem lehet csupán az elbeszélésekre korlátozni, hiszen más műfajú szövegek esetén is gyakorlatba ültethetőek, amennyiben azt az üzenet megengedi. A fejezet további részében két textus alapján két-két, egy klasszikus műfajú és egy narratív prédikáció olvasható, amely a gyakorlatba ültetés rendjén mutatja be az elméleti következtetéseim alkalmazhatóságát. A dolgozatom a feltérképezés, a szintetizálás és a gyakorlatba ültetés módszereit használtam. Szándékom szerint a dolgozat felmutatja a narratív prédikáció hatékonyságát, segíti a textus retorikai hatásainak a megismerését, illetve mintát ad a gyakorlatba ültetéshez.

ThesisMA Szakdolgozat2021Supervisor: Kiss Jenő

2020

A prédikálás művészete a mindenkori teológusok kihívása. Isten Lelke vezérli a lelkipásztorokat a szolgálat végzésében, de annak az időtálló és a jelen kor generálta nehézségeivel szakmai szempontjából is vitathatatlanul szembe kell nézni. A szöveg hermeneutikai tulajdonságain keresztül, illetve a 21. század embere által támasztott elvárásokat figyelembe véve, megmutatkozik a paradigmaváltás szükségessége. Ezen szempontok tárgyalása után, a dolgozatom középpontjában a narratív prédikálást, mint az újítás kieszközlésének egyik alternatíváját állítottam. Bemutatom a módszer kialakulását, lényegi koncepcióját, annak reform jellegű hatásait. A prédikáció elbeszélésszerűsége alapjaiban változtatja meg annak struktúráját és a passzív hallgatói pozícióból kimozdítva, egy cselekmény részeseként határozza meg a gyülekezetet. Tárgyalásra kerülnek továbbá a bibliai történetek műfaji sajátosságai, azoknak narratív jellege. Igyekszek rámutatni a narratív prédikálás és a Szentírás elbeszéléseiben rejlő műfaji analógiára, illetve az ez által meghatározott textus követelményeire, amelyet a megfelelő prédikáció típus megtalálása iránt támaszt.

ThesisTDK2020Supervisor: Kiss Jenő

2019