A teológus, a hittudomány művelője és általában minden hittel és vallással foglakozó ember ellenséges gyanakvással szemléli és fogadja mindazt, amit a jog jelent és jelenthet, különösen, ha a szemlélő ember evangéliumi keresztyén (vulgo: protestáns). Az emberi művelődéstörténet utolsó évszázadaiban ugyanis – különösen a nyugati keresztyén művelődés területén – az ember viselkedésére vonatkozó ismeretek rendszerezése, a jogtudomány olyan látványos fejlődést és gyarapodást ért el, hogy a laikus személyben elszakadni látszik ideonómiai alapjától, a vallási etikától. Más vallások hittudománya – a judaita, az iszlám, de még a római katolikus is – magába foglalja a kánonok tudományát, a jogtudományt. Isten kijelentett Törvényének, minden emberi értékrend alapjának – így az ember viselkedésére vonatkozónak is – a tanulmányozása, rendszerezése, magyarázata és társadalmi gyakorlatba ültetése, tehát a jogtudomány művelése az elsőrendű feladat, hiszen Isten kijelentett akarata így valósul meg az ember életében. Bizony, kevés lelkipásztor tudja, hogy szószéki igehirdetése jogtudományi tevékenység, Isten törvényének, Jézus Krisztus kettős szeretettörvényének a magyarázata.